A férfiak és a nem vallásosak elégedetlenek a kormányfővel

A pártot választók körében a Fideszre ötven, a szocialistákra negyvenegy százalék szavazna. Gyurcsány Ferenc megítélése a hetven év felettiek körében a legkedvezőbb, de a nők és a vallásosak is elnézőbbek a kormányfővel.
A két nagy párt támogatottságának különbsége márciusban 6 százalékra csökkent a Gallup közvélemény-kutatása szerint. Az MSZP megtartotta a teljes népességen belüli 24 százalékos táborát, a Fideszt 30 százalék választaná. A pártpreferenciával rendelkezők 50 százaléka Fideszre, 41 százaléka MSZP-re szavazna, az SZDSZ és az MDF egyaránt 3 százalékot kapna, ha most lennének a választások.

A nők kevésbé kritikusak

A miniszterelnök tevékenységének megítélése március elejére tovább romlott; az előző hónaphoz képest is nőtt azok aránya akik elégedetlenek vele, csak minden harmadik megkérdezett ítéli meg a munkáját pozitívan.

A nők kevésbé kritikusan látják a miniszterelnököt. A férfiaknak 52 százalékos negatív véleményével szemben a nőknek csak 44 százaléka vélekedik így. A nők 36 százaléka, a férfiaknak pedig a 30 százaléka látja a tevékenységét jónak.

A vallásosak elégedettebbek

A hatvan éves korig, derül ki a Gallup felméréséből, a korosztályok mindegyikében a megkérdezettek több mint fele gondolja úgy, hogy a miniszterelnök rosszul végzi a munkáját - csak a hetven év felettiek csoportjában fordul meg ez az arány és vannak többségben azok, akik a munkájával inkább elégedettek.

A magukat vallásosnak tartóknál kritikusabbak a nem vallásosak; a vallásosak 45, a nem vallásosak 50%-a elégedetlen a miniszterelnök tevékenységével.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58