A Fidesz már az MSZP sarkában

2001.04.27. 11:09
Az utóbbi két hónapban mintegy két százalékkal gyengült a szocialisták, és három százalékkal erősödött a Fideszre szavazók tábora - derül ki a Gallup Intézet frissen közzétett felméréséből. 2001 áprilisában a biztos szavazók 43 százaléka az MSZP-re, 40 százaléka pedig a Fideszre voksolna. A szabad demokraták továbbra is négy százalékon, a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb alatt stagnálnak, míg a MIÉP megőrizte hat százalékos bázisát a biztosan szavazók között. Amennyiben most tartanák a választásokat, a kisgazdákra csupán a szavazók két százaléka voksolna.
Idén áprilisban a választópolgárok 23 százaléka szavazna az MSZP-re és 22 százalékuk a Fideszre - derül ki a Gallup Intézet 1024 választó véleményét összegző felméréséből. A márciusi helyzethez képest ebben a tekintetben nem történt lényeges változás, csupán a szocialisták előnye csökkent egy százalékra. Ennek alapján a nagyobbik kormánypárt 2000 őszéhez képest 10 százalékot, idén februárhoz képest pedig további 3 százalékot dolgozott le a hátrányából.

A távolság csökkenése a Gallup felmérés szerint elsősorban az MSZP relatív gyengülésének, és nem a Fidesz erősödésének következménye. Az MSZP támogatottsága több mint két éve, 1999 februárja óta most először csökkent 24 százalékpont alá a teljes lakosság körében, a Fidesz viszont nem erősödött látványos mértékben. A vezető kormánypártra szavazók aránya 1999 augusztusa óta folyamatosan a 17-23 százalék közötti sávban ingadozik.

Továbbra is sokan bizonytalanok

Orbán Viktor teljesítményének megítélése
Februárhoz képest összesen tíz százalékkal többen, a megkérdezettek mintegy fele gondolja úgy, hogy a miniszterelnök jól végzi a munkáját. Orbán Viktor megítélésében ez megközelíti az 1999. februári, 52 százalékos csúcsot. A miniszterelnök teljesítményének megítélésében a negatív rekord 1999 novembere volt, amikor csupán a megkérdezettek alig egyharmada volt elégedett a kormányfő teljesítményével. Míg márciusban a megkérdezettek 44 százaléka gondolta úgy, hogy Orbán rosszul teljesít, addig ez a szám áprilisra 37 százalékra csökkent.
A megkérdezettek 18 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha most rendeznék a parlamenti választásokat, egészen biztosan nem menne el választani, 27 százalékuk pedig teljesen bizonytalan volt abban a kérdésben, vajon kire adná voksát. Az utóbbi hónapokban nőtt a bizonytalanok, pártot nem választók száma és aránya. Ez a magyarázata annak, hogy miközben a teljes lakosság körében lényegében változatlan a Fidesz támogatottsága, aközben a pártot választók között relatíve egyre nagyobb a részarányuk.

Gyengülő szocialista, erősödő Fidesz-tábor

A biztos pártválasztók közül ugyanis az MSZP-re áprilisban 43 százalék, a Fideszre pedig 40 százalék szavazna: ez a februári felméréshez képest a szocialisták 3 százalékos gyengülését, és a Fidesz két százalékos erősödését jelenti.

A biztos szavazók körében a szocialisták támogatottsága 2001 áprilisában 43 százalék volt, míg tavaly decemberben még 49 százalék. A Fideszt támogatók aránya a pártot választó biztos szavazók körében most 40 százalék, míg tavaly év végén csupán 33 százalék volt.

Pártpreferenciák
forrás: Gallup

Tovább erősödik a MIÉP

Áprilisban valamelyest tovább nőtt a MIÉP támogatóinak köre: támogatóik tábora a 2001 februári 2 százalékról márciusra 3 százalékra, most áprilisban pedig már 4 százalékra gyarapodott az összes megkérdezett körében. A biztos pártválasztók között a Csurka vezette párt támogatóinak aránya először márciusban haladta meg a parlamentbe jutáshoz szükséges, 5 százalékos küszöböt a mostani kormányzati ciklus ideje alatt. A legfrissebb adatok szerint már a biztos pártválasztók 6 százaléka voksolna a pártra.

Demszkyék a küszöb alatt

Ezzel ellentétes a tendencia az SZDSZ esetében. A szabad demokraták szavazóinak aránya a korábbi átmeneti felívelést követően ugyanis jelentősen visszaesett. A teljes lakosság körében a 2001 februári 4 százalékról márciusra 2 százalékra csökkent a szabad demokraták támogatói köre, és a mostani, áprilisi mérésben is ezen a szinten maradt. És míg a biztos pártválasztóknak tavaly decemberben még 7-8 százaléka szavazott volna az SZDSZ-re, március óta arányuk négy százalék körül stagnál.

A Dávid Ibolya vezette MDF támogatottsága - ahogy már hosszabb idő óta - továbbra is 2 százalék a teljes felnőtt lakosság körében, és 4 százalék a pártot választók között.

Kisgazda mélyrepülés

Az összes megkérdezetteknek - ahogy februárban és márciusban is - mindössze egyetlenegy százaléka mondta azt, hogy a kisgazdapártra szavazna. A pártot választók körében 2 százalék a Torgyán vezette párt támogatottsága.

Az utóbbi hónapban 5 százalékkal többen, a választópolgárok 36 százaléka vállalkozott arra, hogy megbecsülje a választások kimenetelét. Közülük 35 százalék az MSZP-t, és 30 százalék a Fideszt látja biztos befutónak. Ez a nagyobbik kormánypártnál márciushoz képest mintegy hat százalékos erősödést, míg a szocialistáknál egy százaléknyi gyengülést jelent. Az embereknek mindössze 4 százaléka várja azt, hogy a választásokat valamely harmadik párt nyeri majd meg.