A Gallupnál is csökkent a Fidesz támogatottsága

A Mediánhoz és a Tárkihoz hasonlóan Magyar Gallup Intézetnél is jelentős előnyre tett szert az MSZP a Fidesz-szel szemben. A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a kormánypárti oldal s a szélesebb baloldal támogatottsága nőtt, a parlamenti ellenzéké, illetve a jobboldal pártjaié csökkent.
Egy most vasárnap tartandó választáson az összes szavazásra jogosult közül (tehát a 18 évesnél idősebb népességben) a megkérdezettek 38 százaléka az MSZP-re, 27 százalék a Fideszre szavazna - egyebek mellett ez az egyik legfontosabb megállapítása a Magyar Gallup Intézet augusztus 1. és 6. között végzett felmérésének. Hasonló eredményre jutott augusztusban a Medián és a Tárki is.

Tovább erősödött az MSZP

A felmérés szerint mindhárom vizsgált körben (a teljes felnőtt lakosság, a valamilyen pártot választók, továbbá a pártot választó biztos szavazók körében is) folytatódott a már júliusban érzékelt változás: a kormánypárti oldal és a szélesebb baloldal támogatottsága nőtt, a parlamenti ellenzéké, illetve a jobboldal pártjaié csökkent. A tömbök között augusztusra a három körben 14, 18, illetve 22 százalékpontos különbségek alakultak ki a kormányoldal, illetve a baloldal javára. A kis pártok támogatottságában nincs, vagy csak hibahatáron belüli a változás, a két vezető párt - az MSZP és a Fidesz - támogatottságában azonban a statisztikai hibahatárt jóval meghaladó különbségek alakultak ki.

A többség elégedett a kormányfővel

A kormányfő teljesítményével augusztus közepén a megkérdezettek 56 százaléka volt elégedett: ennyien vélekedtek úgy, hogy Medgyessy Péter mint miniszterelnök "inkább jól végzi a feladatát". Azok aránya, akik szerint "inkább rosszul végzi a feladatát", mindössze 15 százalék volt. (Júniusban 45 százalék - 20 százalék, júliusban pedig 51:20 volt ez az arány). A "nem tudja" választ adók és a nem válaszolók együttes aránya ennél a kérdésnél 29 százalék volt. A kormányfő munkájával elégedettek aránya úgy nőtt júniushoz képest 11 százalékponttal, hogy az elégedetlenek aránya is és a nem nyilatkozók aránya 5, illetve 6 százalékponttal csökkent a két hónap alatt.

Módszertan
A Gallup személyes megkérdezéssel végzett felmérést 1037 fős mintán. A Gallup kérdezői minden mintavétel alkalmával más és más, véletlenszerűen kiválasztott embereket kérdeznek meg. A mintavétel a többlépcsős, rétegzett mintavételi eljárás kiválasztási elvei szerint történt. A minta összetétele a nemek aránya, az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. A lakosság egészének jellemzőitől való kisebb eltéréseket, amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak, úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk. Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb, mint +/- 3,2%, a pártot választó biztos szavazókra vonatkoztatva pedig kisebb, mint +/- 4,1%.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19