Nő a politika iránti érdeklődés, szorosabb a verseny

2006.02.01. 14:27
A teljes népességben 3 százalékkal vezet a Fidesz az MSZP előtt, a biztos pártválasztóknál 4 százalék a Fidesz előnye. Aktívabbak a választók, javul Gyurcsány megítélése.
Január az elsődleges politikai állásfoglalások hónapja volt a magyar választók számára. A kampánykezdet tudatosulásával párhuzamosan meredeken emelkedett az érdeklődés a politika és a választások iránt, olvasható a Gallup legfrissebb elemzésében. A táborok felállni látszanak: a teljes népességből évek óta példátlanul sokan, 69 százalék nyilvánított ki pártpreferenciát. A teljes népességben a Fidesz (32 százalék) továbbra is vezet az MSZP (29 százalék) előtt. Az idősorokból világosan látszik, hogy bár nominálisan mindkét vezető párt bővítette a táborát a kampány hivatalos kezdetére, az eddig bizonytalanok vagy érdektelenek elsődleges pártválasztásából egyelőre az MSZP jött ki lényegesen jobban, hiszen a szocialista tábor sokkal jobban (5 százalékponttal) bővült, mint a polgári oldal támogatói köre (+1 százalék).

A kis pártok támogatottsága nem változott

A kis pártok helyzetén nem változtatott a szavazói táborok kristályosodása: mind az MDF, mind pedig az SZDSZ támogatói köre a 2005 decemberi szinten maradt és jelenleg 2, illetve 3 százalékos a teljes választókorú népesség körében. A parlamenten kívüli pártok sem gyarapodtak: a Munkáspárt, a Harmadik Út (Jobbik-MIÉP) és a Centrum Párt is 1-1 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

Ha csak a határozott pártpreferenciával rendelkezők közötti arányokat vizsgáljuk, akkor itt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben az egy hónappal ezelőtti 11 százalékról 4 százalékra csökkent. Az SZDSZ ebben a hónapban csak négy százalékot ért el, az MDF három, míg a Centrumpárt két százalékon áll.

A választáson való részvételüket biztosra ígérők aránya ebben a hónapban 10 százalékponttal magasabb a korábbi hónapnál, és elérte a választások körül sem szokatlan 62 százalékot. Ezen belül 15 százalék nem nyilvánított határozott pártpreferenciát.

A biztos szavazók körében a Fidesz előnye jelenleg 6 százalékpont az MSZP-hez képest, és jelen állás szerint kétpárti lesz a parlament.

A miniszterelnök tevékenységének megítélése

A miniszterelnök munkájának megítélése az elmúlt három hónapban folyamatosan javult, és 2006 januárjában újabb rekordot döntött: most már a magyar választópolgárok közel fele (46 százalék) véli úgy, hogy a miniszterelnök jól végzi a feladatát, és a tevékenységét negatívan megítélők aránya 47-ról 41 százalékra csökkent. A megkérdezettek mindössze 13 százaléka nem nyilvánított véleményt. Jelentős fejlemény, hogy megválasztása óta Gyurcsány Ferenc nettó megítélése most került először a pozitív tartományba. Miniszterelnöksége bő éve alatt eddig rendre többen ítélték meg munkáját negatívan mint pozitívan, most ez megváltozott és relatív többségbe kerültek a munkájával elégedettek.

Mindennek ellenére arra a kérdésre, hogy Magyarországon jó vagy rossz irányba mennek-e a dolgok, a válaszolók többsége továbbra sem optimista: bár a múlt hónapban mért 28 százalék helyett most 32 százalék válaszolta azt, hogy a dolgok inkább jó irányba mennek. A megkérdezettek 56 százaléka szerint viszont a dolgok inkább rossz irányba mennek. Ez utóbbi arány 5 százalékponttal alacsonyabb a decemberben mért értéknél.