Németh szerint a gazdák között vannak csöpögő nyálú emberek

Az eredeti időponthoz képest kétórás csúszással kezdődtek meg pénteken a gazdák és az agrártárca között a tárgyalások, mert a gazdák képviselői nehezményezték, hogy Németh Imre reggel azt mondta a Nap-keltében, hogy "két síkon folynak az események, az egyik a jószándékú gazdák problémáinak megoldására irányul, a másik pedig egy nagy politikai játszma, ami igazából nem a mezőgazdaságról szól, hanem csöpögő nyálú, hatalomsóvár emberek akciójáról."

Az eredetileg meghirdetett időponthoz képest kétórás csúszással kezdődtek meg pénteken, valamivel délután három óra után a demonstráló gazdák megbízottainak és az agrártárca képviselőinek csütörtökön félbehagyott egyeztető plenáris tárgyalásai a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban.

Félreértés

A megbeszélések közjátékkal kezdődtek. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kellemetlen félreértésnek és az események tendenciózus félremagyarázásának nevezte azt, ahogyan kijelentését idézték egy reggeli televíziós műsorból. Az agrárminiszter a műsor szövegének gépelt változatából szóról szóra idézte saját magát, miszerint: "... két síkon folynak az események, az egyik a jószándékú gazdák problémáinak megoldására irányul, a másik pedig egy nagy politikai játszma, ami igazából nem a mezőgazdaságról szól, hanem csöpögő nyálú, hatalomsóvár emberek akciójáról. Úgy, hogy ez az óriási különbség a kettő között".

A miniszter kijelentette, hogy senkit nem akart megsérteni és a tárgyalásokat sem akarta befolyásolni. Hozzátette mindehhez: "akinek nem inge, ne vegye magára". Németh Imre kijelentette azt is: ezzel a maga részéről letudta a dolgot.

Ki volt a gazda?

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke - aki a demonstráló gazdák tárgyalóküldöttségét vezeti - a miniszteri kijelentésekre reagálva közölte: az agrártárca vezetőjének sikerült befolyásolni a tárgyalások menetét és nagyon sajnálja, hogy a miniszter kijelentései miatt később indulhattak meg a pénteki egyeztető megbeszélések.

Beszélt arról is, hogy a Felvonulási téren a gazdákat felháborította a miniszter kijelentése, de mint a tények mutatják, a demonstráló gazdák képviselői a tárgyalóasztalnál ülnek és ez azt jelenti, hogy felelősen kezelik a dolgokat. Felhívta a miniszter figyelmét arra, hogy amennyiben meg tudja nevezni, hogy ki volt az a gazdálkodó, akinek négyezer forintot ajánlottak korábban azért, hogy kiálljon munkagépével az útra, nevezze meg, mert a demonstráló gazdák önmaguk finanszírozzák tiltakozásuk költségeit.

Haladnak a tárgyalások

Érdemben egyik fél sem nyilatkozott a tárgyalások állásáról pénteken a gazdák és az agrártárca képviselői közötti plenáris egyeztetések első szünetében. Németh Imre az MTI-nek annyit azonban elmondott, hogy haladnak a tárgyalások, amit megerősített Jakab István, a Magosz elnöke is.

Az agrárminiszter mindehhez még hozzátette - bár megjegyezte, hogy félve nyilatkozik, nehogy félreértsék szavait -, pénteken végignézik az összes napirenden szereplő kérdéskört (ebből tízet állapítottak meg). Az agrártárca első embere szerint az egyeztetést követően még szűk körű megbeszélésekre lesz szükség. A tárgyalófelek azt még nem tudták megmondani, hogy pénteken mikor fejezik be az eszmecserét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58