Otthon maradnak a gazdák

2005.03.15. 13:26
A Magosz elítélte a miniszterelnök kijelentését, de nem demonstrálnak újra, mert az nem szakmai, hanem politikai szándékot takar. A Sertésszövetség nem fogadja el a március 13-i megállapodást, mivel szerintük a gazdák eredeti petíciójában megfogalmazott célokból szinte semmi sem teljesült
Elítélte a miniszterelnök kijelentéseit, de úgy döntött a tüntető gazdák válságstábja, hogy nem újítják fel a tiltakozó akciókat. Az agrártárca és a gazdák közötti megállapodás tartalmának megkérdőjelezése nem szakmai, hanem politikai szándékot takar, a gazdák képviseletében visszautasítunk minden olyan törekvést és szándékot, amely a gazdák tiszta ügyét politikai célokra kívánja felhasználni - jelentette ki Péter Mihály, a gazdák válságstábjának tagja a keddi tanácskozást követően.

Méltó ünnep

Gyurcsány Ferenc a megállapodás aláírását követően adott nyilatkozatában fogalmazott úgy, hogy a gazdák a költségvetés kereteit meghaladó követeléseiben "meghátráltak".

A kormányfő szerint a gazdák elfogadták, hogy a költségvetésen kívül nincs támogatás, valamint azt, hogy a szakmát a politikától el kell választani. Gyurcsány Ferenc a közszolgálati televízióban úgy vélte, hogy a megegyezés az állhatatosság és a felelősség sikere. A miniszterelnök a közszolgálati rádiónak adott interjújában úgy fogalmazott: bölcs és helyes döntést hoztak a gazdák azzal, hogy követeléseik jelentős részétől és a két legfontosabb követelésüktől visszavonultak, ezzel az ország győzött.

A válságstáb közleménye felhívta a gazdákat a megállapodás maradéktalan betartására, a nemzeti ünnep méltó megünneplésére és minden további demonstráció helyett a tavaszi munkák megkezdésére. A kormány és a gazdák közötti megállapodás aláírásával a szakmai munka lezárult. A megállapodást az aláíró szervezetek tagságukkal a következő napokban értékelik.

Jakab István, a Magosz elnöke az MTI-nek elmondta: a gazdáknak már a földeken van dolguk, a demonstrációs bizottság pedig az agrártárcával kötött megállapodás megvalósításán dolgozik a következő napokban. Kifejtette: ez azt is jelenti, hogy a traktorok nem mennek ki az utakra, és Budapestre sem térnek vissza.

Tiltakoznak a sertéstartók

A Sertésszövetség nem fogadja el, és nem is írta alá az agrártárca és a gazdák által megkötött március 13-i megállapodást, mivel szerintük a gazdák eredeti petíciójában megfogalmazott célokból szinte semmi sem teljesült - jelentette ki kedden Sákán Antal. Az érdekképviselet elnöke úgy vélte, hogy a területalapú támogatásként követelt 17.000 forint helyett jó, ha 14.300 forint lesz a gyakorlatban. Véleménye szerint az idén aratás előtt újabb "agrárbomba" fog robbanni, mivel az intervenciós gabona felvásárlására nem lesz elég tároló hely, ami újabb elégedetlenséget szül majd. "Akkor újabb demonstrációk várhatók, bár az a 11 agrárszervezet, amelyik most aláírta a kormánnyal a megállapodást, egyúttal azt is vállalta, hogy egy évig nem fog tiltakozásokat szervezni, ám többek között a Sertésszövetség ilyen moratóriumot nem vállalt" - hangsúlyozta Sákán Antal.

Sákán Antal szerint a mostani megállapodás egy folyamat kezdete lehet. Utalt arra, hogy a Magyarországon lévő mintegy 100 ezer traktorból mindössze 3-4 ezer vett részt a három hétig tartó tiltakozásokon. "Ha legalább 30 ezer erőgép vonult volna az utakra, több eredményt lehetett volna elérni" - mondta. Hozzátette azt is, hogy még március 23-ig van a Sertésszövetségnek rendőrségi engedélye az M0-ás körgyűrű és négy budapesti bekötő főútvonal találkozásának félpályás lezárására, ám azt minden nap lemondják, és nem szándékoznak élni a lehetőséggel.