Selyemzsinór Gergényi nyakán?

2007.09.05. 18:10
Már csak 13 hete van hátra a májusban felmentett budapesti rendőr-főkapitánynak a nyugdíjig, de nem várhatja nyugalomban a visszavonulás éveit. Az ellene folyó fegyelmi eljárás hátteréről nem tudni hivatalosan sokat, de az ügyvédje szerint egyértelműen lejáratókampány folyik Gergényi Péter ellen.

Úgy tűnik a Budapesti Rendőr-főkapitányság által a Magyar Nemzetnek átadott iratokból, hogy a volt budapesti főkapitány azután is kötött szerződéseket Ben Hadj Soulimane Mondherrel, hogy közösen megalapították az Admiral Tours Hungary Kft. utazási irodát. A napilap szerdai számában az áll, hogy a tunéziai férfival Gergényi utolsó főkapitányként eltöltött napján, május 31-én született megállapodás, amin Gergényi Péter neve olvasható, bár közbiztonsági helyettese, az azóta indoklás nélkül felmentett Tóth László írta alá.

Mint ismeretes, a fővárosi főkapitányi tisztségéből május 20-án május 31-i hatállyal felmentett Gergényi Péter ellen augusztusban fegyelmi eljárás indult, mert 2006 novemberében és 2007 januárjában a BRFK nevében megállapodott a tunéziai férfival az IPA (International Police Association, vagyis a Nemzetközi Rendőrszervezet) útjainak megszervezésére és tolmács biztosítására, havi kétszázezer forintért. Gergényi és Ben Hadj Soulimane Mondher január végén indította be a főként tunéziai utakra szakosodott utazásszervező céget.

Nem lépett életbe

A Magyar Nemzethez most eljuttatott dokumentumból kiderült, hogy már javában működött az utazási iroda, amikor az újabb megállapodás megköttetett (a cég alapító okiratát 2006 decemberben adták be a cégbíróságra). Az új szerződés alapján a tunéziai férfi tolmácsolási munkákat végztett volna valamint az IPA BRFK Egyesület elnökének munkáját segítette volna - szintén havi kétszázért.

Főkapitányi portré a Teve utcai rendőrpalotában

Az újabb megbízás július 1-jétől december 31-ig szólt volna, azonban a szerződés végül nem lépett hatályba, mivel Tóth Gábor, az új budapesti főkapitány nem járult hozzá a kifogásolható, korrupció gyanúját felvető együttműködés folytatásához. A BRFK azonban az első két szerződés alapján így is bruttó 1,572 millió forintot fizetett ki Gergényi tunéziai emberének, aki összesen öt tunéziai nyaralást és három ausztriai síutat szervezett 64 rendőrnek.

Nulla tolerancia

Gergényi jelenleg felmentési idejét tölti a rendőrségnél, november 30-ig - nyugdíjazásáig - rendelkezési állományban marad. A nulla tolerancia elvét hirdető, a rendőrségen belüli korrupció kíméletlen üldözőjeként ismert Gergényi Péter fegyelmi meghallgatása a napokban várható. Ha a fegyelmi eljárásban el is marasztalják, legsúlyosabb esetben is az állományból való elbocsátás és lefokozás lehet a büntetése, de mivel pár hónapon belül úgyis nyugállományba vonul, az esetleges szankciók nem érintik túl mélyen.

Bizonyos szemszögből nézve a főváros egykori rendőrfőnöke ellen mintha egész pályás támadás indult volna, az utaztatási üggyel párhuzamosan ugyanis egy másik, nemrég nyilvánosságra került zavaros szerződéses eset is fűződik Gergényi nevéhez. A budapesti rendőrségi objektumok civil védelméről szóló megállapodás is Gergényi utolsó főkapitányi intézkedései közé tartozott. A szerződést - amit közbeszerzési pályázat előzött meg - május 4-én írták alá, a 160 millió forintos megbízást a Bodrácska János volt rendőrkapitány tulajdonában lévő Reál Véd-Delta őrző-védő cég nyerte el. A szintén kifogásolható szerződést maga Gergényi bontotta fel végül május 29-i hatállyal, közös megegyezés alapján.

Lejárató kampány?

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályvezetője érdeklődésünkre megerősítette, hogy három olyan szerződésről van, ami a tunéziai férfi szolgálatainak igénybevételéről szól, ezek közül kettő határozott idejű szerződés, míg a harmadik - amin Gergényi Péter neve felett Tóth László aláírása szerepel - már nem lépett hatályba. Tafferner Éva hangsúlyozta, hogy "Tóth Gábor főkapitányi kinevezése után több megbízási szerződés is fel lett bontva, és jelenleg is folyamatban van több szerződés felülvizsgálata". Azt a sajtóosztály vezetője nem tudta megmondani, hogy pontosan hány felbontott és hány revízió alatt lévő szerződésről van szó.

A távozó főkapitány (2007. május 29.)

Gergényi fegyelmi ügyéről Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője annyit mondott, hogy amíg a vizsgálat nem zárul le, nem mondhatnak semmit. A rendelkezésre álló hatvan nap október végén jár le, de elképzelhető, hogy ennél hamarabb lezárják az ügyet, tette hozzá Garamvölgyi.

Gergényi ügyvédje szerint a főkapitány nem írt alá semmilyen szerződést május 31-én, és nem tudja, ki írhatta rá a dokumentumra az ő nevét. Gulyás Gábor a nyilvánosságtól elzárkózó ügyfele nevében azt mondta szerdán az Indexnek, hogy Gergényi visszautasít minden ezzel kapcsolatos rágalmat. "Gergényi Péter minden lépése jogszerű volt, a Magyar Nemzet rágalmazó cikke nem tényszerű, olyan szerződésre hivatkoznak, amit nem írt alá ügyfelem".

Az ügyvéd szerint lejárató kampány folyik Gergényi Péter ellen, pedig ő nem követett el semmilyen jogsértést. Arra, hogy kívánnak-e a későbbiekben jogi elégtételt venni a személyiségi jogi sérelmek, rágalmazás miatt, még nem tudott választ adni az ügyvéd, egyelőre kivárnak, szeretnék lezártnak tudni a fegyelmi eljárást. Gulyás Gábor nem kívánt érdemben foglakozni a Magyar Nemzetnek azzal a felvetésével, hogy akár büntetőeljárás is indulhatna a volt főkapitány ellen. Az ügyvéd azokra a találgatásokra sem kívánt reagálni, amik szerint Gergényi az őszi események hátteréről, a rendőri akciók visszásságairól tud sokak számára kínos részleteket, és ezért próbálják most különféle utakon támadni.