Gödöllő alapvetően korrekt város. Közel fekszik Budapesthez, mellette megy az autópálya, most már kapuk nélkül, van neki kastélya, egyeteme, kultúrháza, kormánypárti polgármestere, szóval nagyjából mindene, ami manapság egy virágzó városhoz kell. Igaz, a választási plakátok alapján úgy tűnik, Gödöllőnek mindene van, kivéve a baloldali ellenzéket. Két MIÉP, egy Gémesi, két MIÉP, egy Gémesi. Így váltakoznak, szocialista plakátot találni elég nehéz, át nem ragasztottat pedig lehetetlen. A rossz nyelvek szerint ez nem egészen véletlen, de hát rossz nyelvekre nem adunk. Mellesleg ki az, aki keresi a választási plakátokat?
![]() |
| Varga Miklós, egymagában |
A Központnak hála idén Gödöllő polgárai is láthatták Varga Miklóst, amint esőálló színpadról dalolja a Nemzeti Dalt (gyengébbeknek Talpra, magyar), félplayback megoldással, egymagában. Az esőálló színpad persze felesleges volt, most sem jött be a meteorológusok jóslata, nem esett, nem volt hideg, és a szél is alig fújt, sőt a nap sütött, aminek a Petőfi téri cukrászda tulajdonosa örülhetett a legjobban, mert fogyott a fagyi rendesen.
![]() |
| Gémesi György polgármester beszédet mond |
A műsort a Barátok köztből ismert, mellesleg viharos körülmények között kinevezett művházigazgató, Németh Kristóf versmondása zárta, melyet elég durva lenne szavalásnak nevezni, de később azért volt lovas felvonulás is.
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft


Rovataink a Facebookon