Demszky még idén pályáztatná a gödröt

2002.12.15. 22:55
Bár tartanak még a koalíciós tárgyalások az Erzsébet téri gödörről, a főváros vezetése az év végéig nemzetközi tendert szeretne kiírni a félig kész ingatlan eladására. A téma, ezért szerepel a főpolgármesteri kabinet hétfői ülésének napirendjén, és a tervek szerint még az idén szavazna a Fővárosi Közgyűlés az értékesítésről.
Ez év utolsó napjáig, alsó limitáras nemzetközi pályázatot kell kiírni az Erzsébet tér alatti félkész ingatlan eladására. Erről a javaslatról Demszky Gábor előterjesztésében hétfői ülésén tárgyal a Főpolgármesteri Kabinet - tudta meg vasárnap az MTI önkormányzati forrásokból.

Újra koalíciós tárgyalások a gödörről

A főpolgármester előterjesztésében rögzíti, hogy ez ügyben még tartanak ugyan a koalíciós egyeztetések, de ahhoz, hogy a Fővárosi Közgyűlés utolsó ez évi ülésén, december 19-én tárgyalni tudjon az ügyről, hétfőn foglalkoznia kell a kérdéssel a kabinetnek is.

Szorít a határidő

Demszky Gábor kifejti indítványában, hogy a kormány november 29-én döntött az értékesítési pályázatra vonatkozó határidő december 31-ig történő meghosszabbításáról. Határozott a kormány arról is, hogy a pályázatban rögzítsék a vételár alsó határát. Ez nem lehet kevesebb az aktualizált igazságügyi szakértői forgalmi értéknél.

Perehetl az állam

A főpolgármester emlékeztetett rá, hogy a pályázati határidő újabb elmaradása esetén a szakminiszter a kormány felhatalmazása alapján peres úton szerezhet érvényt az államot ért kár megtérítésének. Az igazságügyi szakértő novemberi álláspontja szerint a mintegy 500 millió forint értékű telek alatti építmények ára közel 2 milliárd forint. Így az áfával együtt mintegy 3 milliárd forintért lehet alsó limitáron megpályáztatni az ingatlant.

Az MSZP nem ért egyet

A közgyűlés szocialista frakciója korábbi nyilatkozatai szerint nem ért egyet az ingatlan eladásával. Befejeznék a tér alatti konferenciatermet és az egyéb félkész létesítményeket. Ezek bérbeadásából szerintük köztulajdonban megtarthatnák a létesítményeket és a felszíni parkot is. A szabad demokraták évek óta a kormánnyal ez ügyben kötött szerződésnek megfelelően, az ingatlan eladását szorgalmazzák.

Nemrég viszont Bőhm András frakcióvezető jelezte, hogy ilyen magas alsó limitáron nem valószínű, hogy eladható az ingatlan, amelynek befejezéséhez további milliárdokra van szükség. Ezért úgy vélik célszerű megoldás lenne, ha az államnak egyforintos áron átadnák az ingatlant, hogy rendezze a hasznosítás kérdéseit.