Gesztust vár a külügy a szlovákoktól

A magyar és a szlovák külügyminiszter negyedórát beszélgettek négyszemközt New Yorkban. A magyar diplomácia pozitív gesztust vár, de azt nem tudni, hogy mit.

Göncz Kinga magyar külügyminiszter a Benes-dekrétumok megerősítése miatt elmérgesedett helyzetről tárgyalt szlovák kollégájával pénteken. A két külügyminiszter New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén találkozott egymással. Röviden, negyedórát beszéltek négyszemközt.

Göncz Kinga a találkozó után azt mondta, hogy Budapest most gesztust vár Pozsonytól. Arra viszont nem tért ki, hogy ez pontosan mit jelent. A magyar-szlovák viszony a múlt héten romlott meg. A szlovák parlament ugyanis megerősítette az úgynevezett Benes-dekrétumokat. A dekrétumok a második világháború utáni Csehszlovákia berendezkedését foglalták össze, de szerepelnek benne magyar-ellenes kitételek is. A háború után felvidéki magyarok tömegeit büntették meg a kollektív bűnösség elve alapján.

A dekrétumok megerősítése ellen a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja mellett tiltakoztak a magyar parlamenti pártok, a kormány és az államfő is. Több politikusi találkozó is elmaradt az elmúlt napokban.

Göncz szerint rossz ami Pozsonyban történt, de szerencsére az üzleti és a civil életben továbbra is jó a szlovák-magyar együttműködés.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32