Gyárfás perre megy a Demokratával?

2005.02.27. 14:03
Még nincs döntés, hogyan, de az biztos, hogy Gyárfás Tamás jogi úton kíván elégtételt venne a Demokrata cikkéért, amely a Nap-kelte tulajdonos-producerét egyértelműen összefüggésbe hozta a Fenyő-gyilkosággal. A lap vasárnap közleményben bocsánatot kért Gyárfástól.

Bánáti János ügyvéd, Gyárfás Tamás jogi képviselője az Index kérdésére megerősítette, hogy a Nap-kelte tulajdonos-producere bírósághoz fordul a Demokrata egyik cikke miatt, amelyben Fenyő János, egykori médiavállalkozó meggyilkolása kapcsán egyértelműen utalás történt Gyárfás esetleges érintettségére.

Gyárfás az Index megkeresésére nem kívánt részleteket elárulni az ügyről, csupán annyit mondott, hogy a továbbiakban Bánáti János nyilatkozik a Demokratában megjelent írással kapcsolatban. Az ügyvéd szerint jelenleg még előkészítés alatt van, hogy a lehetséges, rendelkezésre álló jogi eszközök közül kiválaszák a leghatékonyabbat. Bánáti szerint az is ennek függvénye, hogy a lap, a főszerkesztő vagy az újságíró ellen irányul majd a fellépés.

A Demokrata eheti számában a Fenyő-gyilkosság felújított nyomozásáról megjelent nyilatkozatokat, és sajtóértesüléseket idézte, majd hosszan tárgyalta a a Vico-birodalom egykori vezetőjének és a Nap-kelte tulajdonosának nagy nyilvánosság előtt zajlott háborúskodását. Mint ismeretes, az elmúlt hetekben az adott alapot a találgatásoknak, hogy Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő azt állította: "a rendőrség már tudja, ki követte el a gyilkosságot, és a felbujtó személye is ismert a nyomozók előtt". Egy lapértesülés szerint "egy közismert médiaszemélyiségnek állt az útjában a milliárdos vállalkozó". A Demokrata szerzője Fenyő és Gyárfás egykori szembenállásának elemzését követően saját következtetését is megjelentette a cikkben: "lapinformációk szerint a nyomozás alapján egy közismert médiaszemélyiséghez vezetnek a szálak. Ha ez így van, akkor szűkül a kör."

Bencsik András, a lap főszerkesztője a Népszabadságnak azt mondta, nem érti Gyárfás reakcióját. "Elterjedt a sajtóban egy hír, miszerint egy ismert médiavállalkozónak köze lehet Fenyő János halálához. Kollégám annak próbált meg utánajárni, kikről lehet egyáltalán szó. Két ügyet talált: a Nők Lapja sajátos - nevezzük így - privatizációját -, valamint Fenyő és Gyárfás többfelvonásos küzdelmét. Ez utóbbit Gyárfás Tamás Élet és Irodalomban megjelent interjújából vett idézet formájában ismertette, tehát csak az jelent meg, amit ő az újságnak mondott. Nem állítottunk semmit, ami sértő vagy félreérthető lenne - mondta Bencsik.

A Magyar Demokrata nevében Bándy Péter újságíró és Bencsik András főszerkesztő az Országos Sajtóközponton keresztül közleményt tett közzé, mely szerint "a Magyar Demokrata hetilap a 2005. február 24-én megjelent számában a Megvan Fenyő gyilkosa című cikkében szándékainkkal ellentétben sajnálatosan azt a hamis látszatot keltette, mintha Gyárfás Tamásnak, az Nap TV elnökének bármi köze lenne Fenyő János meggyilkolásához. Ezért Gyárfás Tamástól nyilvánosan bocsánatot kérünk és kijelentjük, hogy mindazon állításainkat, amelyek a hamis látszat keltésére alkalmasak lehettek, visszavonjuk. Őszintén sajnáljuk, hogy Gyárfás Tamás jóhírének és személyes megbecsülésének ezzel a közléssel ártottunk."