A gyermeksebészek sem vállalnak többlettúlórát

2006.09.04. 17:42
A traumatológusokhoz csatlakozva október elsejétől a Magyar Gyermeksebészek Társaságának tagjai sem vállalnak többlettúlórát, ha az egészségügyi kormányzat nem emeli meg ügyeleti óradíjukat. Közben Mikola István, a Fidesz egykori minisztere arról beszélt, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a betegek 20-23 százalékát a patikákon kívül, vény nélkül kapható gyógyszerek mellékhatásaitól kialakult betegségekkel kezelik.

Kiss Ákos, a Magyar Gyermeksebész Társaság elnöke hétfőn az MTI-vel elmondta: azért csatlakoztak a Magyar Traumatológus Társaság tagjainak követeléseihez, mert túlóráikért nem kapják meg a törvény által garantált díjazásukat. Hozzátette: az orvosok zöme mindössze bruttó 600-1000 forintos óradíjban részesül, miközben a hatályos törvény ennek két-háromszorosát írja elő.

A törvény szerint egy gyermeksebésznek, hasonlóan egy baleseti sebészhez, 40 órás munkahete mellett nyolc túlórát is kell vállalnia, további 12 óra pedig önként vállalható még. Az ország összes gyermeksebészét magában foglaló társaság tagjai, ha nem rendeződik a helyzetük, októbertől lemondanak a heti 12 vállalható túlóráról.

Sok gyermeksebész a kötelező túlórán túl évente további mintegy 900 túlórát is kénytelen teljesíteni, ami többszörösen meghaladja a törvény által megengedhetőt - mondta Kiss Ákos. A Magyar Traumatológus Társaság (MTT) múlt héten hozott egyhangú határozatot, mely szerint az alacsony órabérek miatt október elsejétől nem vállalnak többlettúlórákat az orvosok.

Veszélyben a gyermekek egészségügyi szakellátása

Négy gyermekkórházi vezető hétfőn közös felhívásban figyelmeztetett arra, hogy a nyári kormányzati döntések ellehetetlenítik intézményeik működését, ezáltal veszélybe kerülhet a gyermekek egészségügyi szakellátása.

A közös nyilatkozatot Harmat György, a Heim Pál Gyermekkórház-Rendelőintézet főigazgatója, Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora, klinikai igazgatója, Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. főigazgatója, valamint Badacsonyi Szabolcs, a Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. ügyvezető igazgatója jegyzi.

Az elmúlt hónapokban meghozott döntéseivel az állam az általuk irányított kórházaktól 2006 október-december hónapokban az előzetesen meghatározott egészségbiztosítói finanszírozásnak körülbelül 20 százalékát készül elvonni, a napokban a társadalombiztosító által rendelkezésre bocsátott számítások szerint - írják az igazgatók.

A minisztérium reakciója

A gyermekkórházi vezetők felhívására reagálva az Egészségügyi Minisztérium azt hangsúlyozza, hogy adott, mennyi pénz van Magyarországon az egészségügy finanszírozására. "Ha ebből a pénzből magasabb színvonalú ellátást akarunk teremteni, akkor ezt csak a jelenlegi struktúra átalakításával tudjuk elérni" - olvasható a tárca sajtóirodájának az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az egészségügyi reform második szakasza éppen arra irányul, hogyan lehet a meglévő kapacitásokat ésszerűbben hasznosítani. Ebben a négy kórházban az ágykihasználtság nem éri el a 64 százalékot. Egyes osztályokon ez az arány 44 százalékos - olvasható a közleményben.

Mikola a patikán kívüli gyógyszerek veszélyeire figyelmeztet

A traumatológusok 350 százalékos béremelési követelésével kapcsolatban Mikola István (Fidesz), az Orbán-kormány korábbi egészségügyi minisztere elmondta: a baleseti sebészek nem bérharcot folytatnak, csak megfelelő tisztessége körülményeket szeretnének munkájukhoz. Megjegyezte: amennyiben megkapnák a traumatológusok a kért béremelést, fizetésük még akkor is "messze elmaradna" például az angol kollégáik bérétől.

A patikaalapítás liberalizációja és egyes készítmények gyógyszertáron kívüli árusítása kapcsán Mikola elmondta: egyikkel sem értenek egyet, hiszen a jelenlegi gyógyszertár-alapítási rendszer jól működik, az pedig, hogy egyes vény nélkül is kapható szerek árusítását "kiengedik" a patikákból, súlyos gondokat fog okozni.

Példaként az Amerikai Egyesült Államokat hozta a politikus, ahol a betegek 20-23 százalékát ezen gyógyszerek mellékhatásaitól kialakult betegségekkel kezelik.