"Katonás választ kell adni arra, hogy a Fidesz nagytakarít az önkormányzatoknál" – fújt riadót Gyurcsány Ferenc a kihelyezett tapolcai frakcióülésen. A miniszterelnöki aggodalom nem véletlen, úgy becsülik, hogy az MSZP szűk bázisának harmada él ilyen-olyan módon a politikából (kapcsolódó önkormányzati posztok, megbízások). A Fideszről azonban nem csak pragmatikus ügyek miatt szólt a miniszterelnök.
Tizenegy ember tüntetett az MSZP frakcióülésének helyt adó szálló előtt. Azt kiabálták, hogy "Gyurcsány elkúrtad / Akasszad fel magadat!".
Az őszi parlamenti ülésszaknak nekifutó Gyurcsány ugyanis visszament elméleti kályhájához, nevezetesen a rendszerváltáshoz. Aminek alkotmányos kerete – azaz a demokratikus intézményrendszer és a piacgazdaság – kiteljesedett, állítson bármit is a legnagyobb ellenzéki párt. Csak hát éppen a köztársaság Gyurcsány szerint kamaszkorát éli, s lázadó tinédzserként imádja a szabadságot, a felnövekedéssel járó egyéni és társadalmi felelőségtől viszont retteg. Az egészségügyi, az adóügyi vita Gyurcsány interpretációjában önmagában nem értelmezhető, hisz minden purparlé mélyén a szabadság és a felelősség konfliktusa bújik meg. A baloldali megoldás, magyarázta Gyurcsány, a modernizáció. A jobboldali pedig a radikalizmusba hajló, antimodern konzervativizmus. A válaszok azonban egyik oldalon sem egyértelműek: a jobb nem tudja eldönteni, meddig kacérkodhat a radikalizmussal és a nacionalizmussal. (Ha a kormánypártokon múlik, egyre kevésbé, a frakció ugyanis "szinte látatlanban" is támogatja a gyűlölet és a kirekesztés ellen javasolt kormányzati törvénymódosításokat.) A bal viszont attól fél, hogy túlszalad a modernizációval és nem tudja bevonni az embert egy erős Magyarország építésébe, melynek az erős állam, az erős polgár, a jól szabályozott piac, a rend és a demokrácia szab keretet.
A bal azért megpróbálja a bevonást, Gyurcsány azt ígérte, hogy mivel nem szorítja semmilyen kényszer (pénzügyi sem) a kabinetet, hónapokig tartó társadalmi párbeszéd startol majd nyugdíjrendszerről, az adószisztémáról (hogy a munka legyen a siker alapja), az oktatásról (az óvodától a szakoktatásig megforgatják a rendszert), valamint az egészségügyről. A miniszterelnök szerint ugyanis szakítani kell a reformdogmatizmussal, hogy sötét szobákból oktrojálják a népre az egyébként üdvözítő változásokat. A társadalmi disputát a késő ősszel induló nagy reformmagyarázat támogatja majd meg, az ehhez szükséges közbeszerzéseket október végére vezényeli le a miniszterelnöki kabinet. A kormányfő mindenestre csak remélheti, hogy a társadalom elérti az üzeneteket, ugyanis hiába van állítása szerint rendben a makrogazdaság, ez csak évek múltán lesz közvetlenül hatással a mindennapokra. Szabadság, felelősség, kályha
Modernügyi-vetélkedés
Szervusz nép, szervusztok reformok
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon