Gyurcsány csütörtökön találkozik a közjogi méltóságokkal

2008.07.09. 16:01
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtök reggel találkozik a közjogi méltóságokkal. Az egyeztetés célja, hogy a melegfelvonuláson történtek után számot vessenek azzal, hogy a szabad, demokratikus többség miért nem tudja megvédeni magát, illetve az alkotmányos keretek miért nem nyújtanak segítséget ebben.

Csütörtökön reggel a Parlamentben találkozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közjogi méltóságokkal. A kormányfő a hétvégén a Meleg Büszkeség Napján történt atrocitások után kezdeményezte a találkozót.

Szerdán a köztársasági elnök is jelezte, hogy részt vesz a találkozón. A Köztársasági Elnök Hivatalának szerdai közleménye szerint Sólyom László államfő kollegiális kötelességének tartja, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által vasárnap kezdeményezett, rögtönzött megbeszélésen részt vegyen.

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörében eljáró helyettese és Szili Katalin az Országgyűlés elnöke korábban már jelezték, hogy elfogadják a kormányfő meghívását.

Gyurcsány Ferenc vasárnap, a Parlament előtt jelentette be, hogy találkozót kezdeményez a legfőbb közjogi méltóságokkal a szombaton történt utcai atrocitások miatt. A miniszterelnök azt mondta, hogy az egyeztetés célja számot vetni azzal, hogy a szabad, demokratikus többség miért nem tudja megvédeni magát, illetve az alkotmányos keretek miért nem nyújtanak segítséget ebben.