Párhuzamot vontak Gyurcsány és Haynau között

Néhány perces ünnepi beszédet mondott mindössze Gyurcsány Ferenc kedden a Múzeumkertben, ahol heves füttykoncert fogadta. A miniszterelnök párhuzamot vont 1848-49 és 1956 között. Mint mondta, mindkettőt kiegyezés követette, egyiket 1867-ben, a másikat 1989-ben.
A Múzeumkertben a közönség egy része folyamatos fütyült, tapsolt és magyar zászlókat lengetett, mialatt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszélt. "Csodálatos vagy Magyarország! - kezdte beszédét a nemtetszésüket kifejezők felé fordulva a miniszterelnök. - Csodálatos vagy, mert fölemeltél bennünket. Van értelme a nyugodt szónak. Magyarország, te csoda, engedd, hogy szebbé, engedd, hogy jobbá tegyünk."

A Fidesz sajnálja, de
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége közleményben fejezte ki sajnálatát azzal kacsolatban, hogy Gyurcsány Ferencet a Nemzeti Múzeum előtt elmondott beszéde alatt kifütyülték. "Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy Gyurcsány Ferenc elmúlt hónapokban tett megnyilatkozásai, valamint a duma-kormány tevékenysége sokban hozzájárult ahhoz, hogy az ünnep örömteli pillanataiba sokak számára végtelen keserűség vegyült. Legutóbb tegnapi elszólalásával rontotta el az emberek örömét" - utalt a közlemény arra, hogy a miniszterelnök hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a gazdák meghátráltak.

Gyurcsány kifejezte reményét, hogy Magyarország szabadabbá, ugyanakkor a rend országává válik. "Ahol a nyugalom, a megértés, a párbeszéd honol" - fordult ismét a fütyülők felé a miniszterelnök, aki szerint "mindenkire szükség van".

"Tudom, hogy mit akar a magyar nemzet, munkát, nyugalmat, boldog életet akar, meg fogom csinálni, meg fogjuk csinálni mindannyian" - emelte fel hangját a kormányfő, aki szemmel láthatóan nem zavartatta magát a füttykoncert miatt. Az alig néhány perces beszéd érdemi részében a miniszterelnök párhuzamot vont 1848-49 és 1956 között, mivel mindkét forradalmat - 1867-ben, illetve 1989-ben - kiegyezés követett.

A beszéd alatt "Mondjál le", "Magyarország jobbat érdemel", "Gyurcsány-Haynau" bekiabálások hangzottak el. Egy csoportban Árpád-sávos zászlót és Lapátra vele feliratú táblát emeltek magasba. Az MTI szerint rendőri intézkedésre nem volt szükség.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58