Horn szerint vissza kell lépnie Gy. Némethnek

2002.10.14. 09:51
Horn Gyula szerint Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-jelöltnek vissza kellene lépnie Demszky Gábor főpolgármester javára. Erről a volt kormányfő hétfő reggel beszélt a Nap-kelte című tévéműsorban, hangsúlyozva: ez a személyes véleménye. A Fidesz budapesti elnöke, Deutsch Tamás a polgári körök vasárnap esti fővárosi fórumán szinte biztosra jósolta, hogy a szocialista jelölt az önkormányzati választások történetében harmadszor - "könnyek között" - visszalép Demszky Gábor javára.
"Nagyon szeretném, ha a budapesti szocialisták és a szocialista párt budapesti vezetése támogatná ebben Gy. Németh Erzsébetet" - tette hozzá Horn Gyula, aki szerint a szocialista jelölt "mindent megtett, amit lehet" - idézte az MTI Horn Gyulát. A politikus azzal indokolta kérését, hogy a szocialista párt szavazóbázisában sokan tépelődnek, kire szavazzanak.

Kockázatok és mellékhatások ellen

"Szívük szerint a szocialistákra szavaznának, ugyanakkor Demszky Gábor kampánya, az elmúlt időszak teljesítménye számukra meggyőzőbb" - fűzte hozzá a szocialista politikus, aki fontosnak tartja, hogy kiegyensúlyozott erőviszonyok jöjjenek létre a főváros önkormányzatában; ennek kulcskérdése, hogy a szocialista párt többségbe kerüljön a közgyűlésben.

"De ezt nem érhetjük el, ha azért nem mennek el szavazni az emberek, mert tépelődnek; minden kockázatot, veszélyt el kell hárítani, ami erősíti a jobboldalt, és gyengítheti Demszky Gábor esélyeit" - tette hozzá Horn Gyula, aki elmondta, maga is örült, amikor a szocialisták Gy. Németh Erzsébetet jelölték főpolgármesternek, és a visszalépéssel a jelöltet "semmiféle veszteség nem fogja érni".

"Nem Schmitt Pállal van problémám, hanem azokkal, akik támogatják" - közölte Horn Gyula.

Deutsch szerint biztos Gy. Németh visszaléptetése

Deutsch Tamás szerint Gy. Németh Erzsébet szocialista főpolgármester-jelölt az önkormányzati választási kampány finisében, ezen a héten jelenti be visszalépését. A Fidesz budapesti elnöke a polgári körök vasárnap esti fővárosi fórumán szinte biztosra jósolta, hogy a szocialista jelölt az önkormányzati választások történetében harmadszor - "könnyek között" - visszalép Demszky Gábor javára.

Megjött a hátszél

Demszky Gábor a hét végén arról beszélt, hogy most érezhető a gazdasági és politikai hátszél, így Budapest eddigi vezetői többet valósíthatnak meg elképzeléseikből, mint korábban. "A kormány segítségével és az uniós támogatások felhasználásával hidak, utak és metró épülhet a következő időszakban Budapesten" - idézte a Népszava az SZDSZ főpolgármester-jelöltjét.