A Fidesszel szövetséges Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerint elég volt a devianciából, a meleg tisztességből és abból az értékrombolásból, amit az SZDSZ művelt: itt az ideje annak, hogy egyszer s mindenkorra eltűnjenek a magyar politikai életből.
Jön a Gestapo
"Az SZDSZ a devianciát propagálta, mi pedig, kereszténydemokraták a magyar nép óriási többségének támogatásával a normalitás védelmezői vagyunk" - mondta Semjén Zsolt szombaton Budapesten, a párt országos nagygyűlésén.
A KDNP elnöke több ponton keményen támadta Gyurcsány Ferencet is. Bírálta például a miniszterelnök azon kijelentését, hogy a vallás magánügy. Semjén Zsolt - Mindszenty bíboros 1946-os szavait idézve - kijelentette: ahol a vallás magánügy, ott korrupcióba, bűnbe, kegyetlenségbe fordul az élet. Hozzátette: Hitlerék is magánügynek tekintették a vallást, "jött is utána Gestapo, Auschwitz, börtön".
A pártelnök szerint a szocialisták identitásválsága és az SZDSZ mesterkedése "rászabadított egy ámokfutót az országra, aki most zilálja szét Szent István örökségét".
Az SZDSZ tiltakozik
Semjén Zsolt beszéde végén párhuzamot vont a mostani parlamenti választás és az 550 évvel ezelőtti nándorfehérvári győzelem között, hangsúlyozva: szövetséget kötve, egységesen akkor is sikerült diadalmaskodni a hazánkra rontó pogányság felett.
Az SZDSZ nyílt levélben tiltakozott Semjén Zsolt kijelentései ellen. A párt a demokrácia iránt elkötelezett ember nevében kikérte magának Semjén szavait, valamint megjegyezték, hogy a pártelnök nyilatkozata túlmegy azon a határon, melyet egy ultrakonzervatív politikus megengedhet magának. A levél szerint Orbán egyértelmű üzenetet küldött a választóknak pártja országos listájának összeállításával. A második jelölt, Mikola István a szabadságvágyat korlátozná, és gyűlöli az egyedülállókat, a negyedik jelölt Semjén Zsolt pedig a homofób és intoleráns.
Mikola-Semjén versenyt lát az MSZP
"Kemény verseny alakult ki a Fidesz két meghatározó embere, Mikola úr és Semjén úr között, minél rövidebb idő alatt ki tud több magyar állampolgárt megsérteni" - reagált a KDNP elnökének szavaira az MSZP szóvivője. Nyakó István a megsértettek között említette az egyedülállókat, a szingliket, a bulizni vágyó fiatalokat, a számítógép-használókat, és hozzátette: aki úgy gondolja, hogy a vallás magánügy, az Semjén úrtól megtudhatta, hogy ő náci.- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
Rovataink a Facebookon