Büntetik a Gyárvárost?
A városvezetés ezzel meg akarja büntetni Gyárvárost, amelynek lakói MSZP-s önkormányzati képviselőt választottak, mondta Molnár. A Noé bárkája elnevezésű játszótéren tartott sajtótájékoztatóján Molnár Csaba felolvasta Németh Zoltán fideszes alpolgármesterhez írt nyílt levelét, miközben nagy motorzaj kíséretében teherautók szállították el a hajó elemeit.
A levélben a szocialista politikus felteszi a kérdést: hogy ez lenne a városfejlesztés "fideszes módra?".
Ne vegyék el!
"Bontsd le, amit az előző városvezetés épített, majd - nagy melldöngetés közepette - állítsd fel ugyanazt máshol. Olyan városrész játszóterét rombold le, amely a baloldal mellé tette le voksát, és építsd fel újra a saját, belvárosi választókörzetedben" - fogalmaz a levél, amelyben a szocialista politikus arra kéri az alpolgármestert, hogy ne vegye el a gyárvárosi gyerekek kedvenc játszóterét.
Neupor Zsolt, az MSZP győri elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az állatkertnek évente 120 ezer látogatója van, s a szomszédságában lévő játszóteret is nagy számban keresték fel eddig a gyerekek.
Cáfolta a bosszúállást a Fidesz
A történtekre reagálva Németh Zoltán fideszes alpolgármester is sajtótájékoztatót tartott. Szerinte a hajós játszótér kihasználatlan volt, mivel távol esett a lakóházaktól, és az időnként megjelenő belvíz is akadályozta a gyermekeket a szabadidőpark használatában.
Cáfolta a szocialistáknak azt az állítását, hogy döntése bosszúállást fejezne ki. Szerinte a hajót három évvel ezelőtt eleve abba a belvárosi parkba tervezték, ahova most fog kerülni. Németh megígérte, hogy Gyárvárost kárpótolják, így lesz ott is játszótér.