Gyurcsány Ferenc levelet ír Robert Ficónak

2008.11.16. 12:18
Független vizsgálatot és indokokat kér a magyar miniszterelnök szlovák kollégájától a dunaszerdahelyi szurkolóveréssel kapcsolatban.

Levélben fordul Robert Ficóhoz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, amelyben azt kéri a szlovák miniszterelnöktől, hogy a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozásról folytasson le egy, a rendőrségtől független vizsgálatot, ennek eredményét pedig küldje meg Magyarországnak. Erről maga Gyurcsány Ferenc beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Gyurcsány Ferenc elmondta, azt is kéri, hogy Robert Fico az említett vizsgálatot követően "értékelje a helyzetet, vegye számba a bizonyítékokat, indokolja a fellépés jogosságát, a mögötte álló jogszabályi tényeket, ezt foglalja össze egy jelentésbe és küldje meg a magyar félnek". A kormányfő leszögezte: ha a válasz megérkezik, azt a magyar kormány nyilvánosságra hozza.

A levélben Gyurcsány Ferenc megismétli Magyarország hatpontos, a szombati magyar-szlovák találkozón is elhangzott javaslatcsomagját. Robert Ficót a magyar kormányfő arról is tájékoztatja, hogy törvénymódosítást kezdeményez. A cél: csökkenjen annak a veszélye, hogy a magyar nacionalizmus és radikalizmus átléphesse az országhatárt.