Világbajnok petárdák a tűzijátékon

Féláron szállítja az utasokat a MÁV a szombati budapesti tűzijátékra - közölte a távirati irodával Gál J. Zoltán kormányszóvivő, aki tájékoztatást adott arról is, hogy a látványossággal szeretnék megköszönni az árvíz elleni védekezésben részt vevők munkáját. A szóvivő utalt arra: az árvízi károk enyhítésére országos gyűjtőakció indult, melynek keretében a köztévé szombaton félnapos műsort sugároz.
A szombaton tartandó tűzijáték közvetve kapcsolódik ahhoz a segélyakció-sorozathoz, amelynek célja az árvízi károk enyhítése - közölte az MTI-vel csütörtökön Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Emlékeztetett arra, hogy már működik egy telefonszám (1749), amelyet csak fel kell tárcsázni ahhoz, hogy bárki száz forinttal hozzájáruljon az árvízkárosultak megsegítéséhez.

A pénztárosok gyűjtik az adományokat

A szóvivő elmondta azt is, hogy a legnagyobb magyar áruházláncok a következő napoktól a pénztárnál megkérdezik a vásárlókat, hozzá kívánnak-e járulni száz forinttal a károsultak segítéséhez. Igenlő válasz esetén a száz forintot a számlájukhoz írják, majd a vállalatok utólagos elszámolással átadják az így összegyűlt összeget a kártalanítás költségeire.

Gál J. Zoltán szólt arról, hogy a Magyar Televízió 1-es csatornája a tűzijáték közvetítése előtt félnapos műsor keretében rendez gyűjtést a károk enyhítésére. Közölte, hogy már több millió forint jött össze a lakosság telefonos adakozásából.

A kormány tisztelegni kíván a társadalmi összefogás előtt

A tűzijáték így a társadalmi összefogás ünnepe lehet, mert az egész ország megmozdult az árvíz ellen és a kártalanítás érdekében - mondta Gál J. Zoltán. Hozzátette, hogy a tűzijátékkal a kormány egyrészt meg szeretné köszönni az árvíz elleni védekezésben részt vevők munkáját, másrészt pedig tisztelegni kíván a társadalmi összefogás előtt. A szóvivő kiemelte, hogy a tűzijáték - az eredeti terveknek megfelelően - valódi látványosság lesz.

Négy helyről lövik fel a világbajnok tűzijátékot

Mint elmondta, a petárdákat egyszerre négy helyszínről lövik fel, a Citadelláról, a Gellérthegyről, valamint két uszályról, amelyek közül az egyik a Lágymányosi-híd környékén, a másik pedig a Margit-híd és az Árpád-híd között horgonyoz majd. A tűzijátékot lézer- és fény-show, valamint kifejezetten erre az alkalomra írt zene fogja kísérni. Olyan petárdák is eldurrannak majd, amelyek első helyezést nyertek a San Remo-i tűzijáték-világbajnokságon - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a halasztás miatt egy fillérrel sem kerül többe a tűzijáték, mert az augusztus 20-án elmaradt rendezvényekből megtakarított összeg fedezi a pluszköltségeket. Gál J. Zoltán tájékoztatása szerint a MÁV vállalta, hogy szombaton féláron utazhatnak vonattal Budapestre azok, akik kíváncsiak a tűzijátékra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19