Gyurcsány pert nyert Pokorni ellen első fokon

2005.04.08. 15:33
Megsértette a Fidesz alelnöke Gyurcsány Ferenc jó hírnév védelméhez fűződő jogait, döntött pénteken nem jogerősen a Fővárosi Bíróság. Pokorni kijelentései 2004 novemberében hangzottak el egy, a tankönyvkiadó privatizációja körüli furcsaságokról tartott sajtótájékoztatón.

Első fokon, nem jogerősen elmarasztalta Pokorni Zoltánt a Fővárosi Bíróság pénteken, mert tavaly novemberben azt állította, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzleti partnere Erdős Ákosnak, a Láng Rt. vezetőjének, illetve, hogy Erdős Ákos a miniszterelnök vagyonának kezelője.

Pataki Árpád bíró elmondta, a Fidesz alelenöke megsértette Gyurcsány Ferenc jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. Elmarasztalta Pokornit azért is, mert hamis színben tüntette fel azt a valós tényt, hogy 2002-ben a Gyurcsány Ferenc résztulajdonában álló vállalkozásokat vásároltak meg Erdős Ákos résztulajdonába tartozó cégek. Pokorni akkori közlése azt sejtette, hogy az értékesítésekkel Gyurcsány Ferenc a vállalkozásokat Erdős Ákos időleges kezelésébe, pillanatnyi tulajdonába adta át, és így Erdős Ákos Gyurcsány Ferenc vagyonának kezelője lenne.

Eltiltották a további jogsértéstől

A bíróság eltiltotta a további jogsértéstől az alperest, és kötelezte, hogy az MTI-n tegye közzé az ítélet rendelkező részét, a jogerőre emelkedéstől számított tizenöt napon belül. Pokorni tizenöt napon belül fellebbezhet.

Pokorni Zoltán pénteken elmondta, tanulmányozni akarja a leírt ítéletet, és annak megismerése után dönt arról, hogy fellebbez-e. A Fidesz alelnöke szerint a bíró "salamoni döntést" hozott. "Négy ponton kérte Gyurcsány Ferenc, hogy adjon neki igazat a bíróság, ebből kettőben Gyurcsány Ferencnek adott igazat, kettőben meg nekem" - fogalmazott.

Az ítélet indoklásában a bíró kiemelte, mind a felperes, mind az alperes politikai közszereplő, így jobban kell tűrniük a kritikát. Hozzátette, nem tudták bizonyítani, hogy Erdős és Gyurcsány üzleti partnersége jelenleg is fennáll. Önmagában egy adásvételi szerződés nem teremt üzleti partnerséget a bíróság értékelése szerint, tette hozzá Pataki Árpád.

Elutasították Gyurcsány keresetének egy részét

A bíróság ugyanakkor elutasította a miniszterelnök keresetének egyik részét: nem tekinti jogsértésnek, hogy a Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány "szoros kapcsolatban" áll Erdős Ákossal. A bíróság szerint az is véleménynyilvánításnak tekinthető, hogy Pokorni Zoltán szerint Gyurcsány Ferencnek vigyáznia kellett volna, hogy ne tűnjön úgy, korábbi üzletemberi léte és a miniszterelnökként hozott döntései összefüggnek.

A miniszterelnök azért perelte be a Fidesz alelnökét, mert Pokorni Zoltán tavaly novemberi sajtótájékoztatóján elgondolkodtatónak és felháborítónak nevezte azt az eljárást, "ahogyan a Nemzeti Tankönyvkiadót átjátszották Gyurcsány Ferenc üzleti partnerének, Erdős Ákosnak, a Láng Rt. vezetőjének".

Gyurcsány "azt jelent fel, akit akar"

Gyurcsány 2004 novemberében a plenáris ülésen felszólította a Fidesz-alelnököt, hogy kérjen bocsánatot, különben perre viszi az ügyet. Pokorni akkor úgy reagált, a miniszterelnök "azt jelent fel, akit akar, ez szíve joga".

A Fidesz alelnöke akkor elmondta, a Nemzeti Tankönyvkiadóra tizenöt érdeklődő volt, közülük tizenhárman nyújtottak be érvényes ajánlatot, ebből nyolcat kizártak. A maradék ötből kettő visszalépett, újabb kettőt pedig formai okok miatt kizártak, így egy érvényes ajánlat, a Láng Kiadó pályázata maradt, jóval az első fordulóban meghatározott küszöb alatti összeggel. A fideszes politikus sérelmezte, hogy a második fordulóban nem felfelé, hanem lefelé változtak az árak, amire szerinte eddig nem volt példa.