Újra megbírságolták Gyurcsány cégeit

A korábbi perek, és a háromszori végrehajtási bírság után újabb pénzbüntetést kapott Gyurcsány Ferenc két cége, a Motim Kádkő és a Motim Műkorund Kft. - írja a Magyar Nemzet.

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ezúttal a munka- és pihenőidő szabályainak megszegése miatt bírságolta meg a két céget, 400 ezer, illetve 1,2 millió forintra. A büntetés kiszabása előtt az OMMF Nyugat-dunántúli Munkabiztonsági Felügyelősége végzett ellenőrzést a két cég telephelyein.

Az OMMF közölte a Magyar Nemzettel, hogy a cégek már kifizették a büntetést. Ugyanakkor a Motim Kádkő ellen a helyi szakszervezet kérelme alapján eljárást folytatnak, erről azonban részleteket nem közöltek.

A lap felidézte, hogy korábban a munkaügyi bíróság, a Legfelsőbb Bíróság ítélete és az OMMF háromszori végrehajtási bírsága ellenére is - a törvényben rögzített - 36 helyett 40 órában foglalkoztatták bizonyos dolgozóikat a Gyurcsány-cégek.

A Motim Kádkőben és a Motim Műkorundban Gyurcsány akkor függesztette fel tulajdonosi jogainak gyakorlását, amikor még ifjúsági miniszterré nevezték ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32