Sportvezetők Gyurcsány leváltása ellen

2004.08.15. 11:16
Több sportszövetség vezetője írta alá azt a Gyurcsány Ferenc mellett kiálló levelet, amelyet egyikük személyesen vitt be a héten Medgyessy Péter kormányfőnek. Az aláírók a jelenlegi sportminiszter nevéhez köthető, már elindult pozitív folyamatokat féltik és megfontolt, bölcs döntésre kérik a miniszterelnököt. Várhatóan a jövő héten dől el, marad-e Gyurcsány a sporttárca élén.
"A magyar sport sikeréért és eredményességéért a magunk területén évtizedek óta dolgozó sportvezetőként aggodalmunkat fejezzük ki, hogy Gyurcsány Ferenc miniszter úr esetleges távozásával veszélybe kerülhetnek mindazon pozitív folyamatok, amelyek megkezdése a nevéhez fűződik" - olvasható abban a levélben, amelyet tizenegy sportszövetség vezetője juttatott el a miniszterelnökhöz.

"A pozitív folyamatok"

Az Index birtokába került dokumentumban a szakvezetők úgy vélik, Gyurcsány Ferenc irányításával az elmúlt időkben a hazai sportélet számára hatékony intézkedések, ezáltal jelentős sikerek születtek és pozitív folyamatok indultak el. Ezek közé sorolják a sporttörvény megszületését, a sikeres hazai rendezésű világversenyek támogatását, valamint a paralimpiai részvétel feltételeinek biztosítását. Gyurcsány érdemei közt említik továbbá a minisztériumi háttérintézmények átszervezését, az olimpiai központok üzemeltetését, a Magyar Sportok Házának megalapítását, a Nemzet Sportolója cím és a Nemzeti Sporttanács létrehozását.

Bölcs, megfontolt döntést kérnek

A sportvezetők rámuatatnak arra, hogy Gyurcsány Ferenc felmentésével mindössze két és fél év alatt a negyedik új vezető kerülne a sportirányítás élére. "Meggyőződésünk, hogy a magyar sport, amely még mindig sikerágazat - reméljük az olimpiai és paralimpiai eredmények továbbra is igazolják ezt - nehezen viseli el, ha megint új miniszter, más elképzelésekkel, új vezető gárdával és az eddigiektől eltérő irányú folyamatok beindításával veszélyeztetné az elért eredményeket" - áll a levbélben. Hozzáteszik, ez akkor is igaz, ha a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium a legkisebb létszámú és legalacsonyabb költségvetéssel gazdálkodó minisztérium.

"A fentiekben ismertetett és megkezdett szakmai munka folyamatossága érdekében kérjük Miniszterelnök Úr megfontolt és bölcs döntését" - zárul a szakszövetségek irányítóinak a levele. Az aláírók listája azért is érdekes, mert közülük többeknek volt - elsősorban költségvetési jellegű - konfliktusa Gyurcsány Ferenccel.

Medgyessy Péter a nyár elején augusztus végére ígérte kormánya átalakítását. Gyurcsány Ferenc nemrégiben ajánlotta fel lemondását, amely elfogadásáról egyelőre nem döntött még a miniszterelnök. A sportminiszter azzal indokolta lemondását, hogy szerinte megingott iránta a kormányfő bizalma. Az Index úgy tudja, a változásokat várhatóan a jövő héten jelenthetik be és akkor derül ki az is, hogy Gyurcsány marad-e a sporttárca élén.

Az aláírók:
Szabó András, a Magyar Torna Szövetség elnöke
Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke
Faragó Judit, a Magyar Asztalitenisz Szövetség főtitkára
Ruza József, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára
Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke
Molnár László, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség főtitkára
Forgács Róbert, a Magyar Torna Szövetség főtitkára
Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára
Császári Attila, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke
Bodrogváry Iván, a Magyar Kosárlabda Szövetség főtitkára
Nádas Pál, a Magyar Paralimpiai Szövetség elnöke