Gyurcsány a vihar erőire játszik

2009.01.07. 07:27
Még az idén nekifutna egy, az élő munka terheit csökkentő, a fogyasztást és a vagyont keményebben sarcoló, a gazdaságot pörgető adóreform-folyamatnak Gyurcsány Ferenc. Persze azt a kormányfő is felismerte, hogy ehhez politikai kompromisszum kell, de szerinte erre a válság rászoríthatja az elitet. És akkor jól a haza épülésére lehet használni a krízist.

"Javunkra kell fordítani a vihar erőit annak érdekében, hogy a nagy átrendeződés után Magyarország jobb pozícióba kerüljön, a védekezés önmagában nem elég", mondta a Magyar Távirati Irodának adott interjújában Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint ugyanis a jelenlegi krízis egyszerre lehetőség és kényszer, hogy kölcsönös belátással, engedményekkel megszülessen egy minél átfogóbb, a következő 6-8 évre szóló társadalmi-gazdasági megállapodás, amelynek végrehajtását még ebben a kormányzati ciklusban el lehet kezdeni.

Persze ehhez, figyelmeztetett Gyurcsány, a horizontot a máról és a holnapról át kell helyezni a következő évtized második felére. Ez pedig nem könnyű, mert a politikusoktól a választókig és az üzleti élet számos szereplőjéig sokan hozzászoktak a rövid távú gondolkodáshoz, illetve az azonnali haszon hajszolásához. De, hangsúlyozta a miniszterelnök, a jelenlegi helyzet ellentmondása éppen az, hogy aki csak választást akar nyerni, az végül veszíteni fog, mert a választók ma nem azt kérdezik, hogy ki győzi le a politikai ellenfelét, hanem azt, hogy miként erősíthető meg Magyarország.

Így, magyarázta Gyurcsány, nem az a kormány dolga, hogy a választásokra kacsingasson, hogy a választóknak udvaroljon, hanem az, hogy egyenes, őszinte elemzéssel, közös programalkotással, minél több ember és szervezet bevonásával állapodjon meg a teendőkről, elsősorban a gazdaság megerősítéséről. Azaz, vélekedett a kormányfő, a következő években nem az a kérdés, hogy miként növelhetők a jóléti kiadások, hanem az, hogy miként tehető könnyebbé a vállalkozások működtetése, gazdálkodása, miként pörgethető fel a munkahelyteremtés, a beruházás, hiszen csak erősebb gazdaság teremthet több jövedelmet.

Közben persze Gyurcsány szerint nem lehet olyan tempót és áldozatot kérni az emberektől, amit nem tudnak követni, elfogadni. "Méltányosságra van szükség mind a két oldalon. Belátásra, megértésre. Reformpolitikára, de nem sokkterápiára, mert ez utóbbit nem fogadják el az emberek, inkább szembefordulnak még a legjobb szándékokkal is", indokolt a miniszterelnök. A reformpolitika folytatására példaként említette a politikai és igazgatási rendszer működési körébe tartozó kérdések közül az önkormányzati reformot, az önkormányzati igazgatás megújítását, a kisebb parlamentet, a választójogi kérdéseket, a pártfinanszírozás átalakítását és a korrupció visszaszorítását.

Ja, és elengedhetetlen egy évekig tartó (széles körben támogatott) adóreform-folyamat elindítása, hogy csökkenjenek a munkára rakódó terhek, és az állam inkább a vagyont, a fogyasztást sarcolja jobban. A kormányfő nem tartja kizártnak, hogy ha erről meg lehet állapodni, akkor az adóreform első lépést akár már idén meg lehet tenni.