Lobbiznak a laktanyákért a szocialista polgármesterek

2003.08.08. 06:58
Juhász Ferenc honvédelmi miniszternél lobbiznak a szocialista polgármesterek és képviselők, hogy ne a városukban vagy választási körzetükben működő laktanyát zárják be a védelmi felülvizsgálat lezárásával. A honvédelmi tárca vezetője a hadsereg drasztikus átalakítását tervezi: számos laktanyát szüntetne meg, és a hadsereg létszámát tizenegyezer fővel csökkentené.
Elbukhat a hadsereg-átalakítás - fejtegeti pénteki számában a Magyar Hírlap.

A tervek szerint a 2013-ig tartó program során - amely több mint 4000 milliárd forintba kerül - több helyőrséget, katonai bázist számolnak fel. Ennek következtében a jelenlegi 37 500 fős hadsereg létszáma tíz év alatt 11 ezerrel csökkenne.

A Magyar Hírlap értesülései szerint a szocialista politikusok a koncepció nyilvánosságra kerülésével egy időben erőteljes lobbiharcot indítottak a kormánynál a megszüntetésre ítélt alakulatok megmaradásáért. A megszűnő laktanyák városainak vezetése főként baloldali.

Bocskai István, a szaktárca kommunikációs főigazgató-helyettese szerint amennyiben következetesen végrehajtják a reformot, javul védelmi képességünk. A Magyar Hírlapnak azt mondta: a megmaradó alakulatok erősödnek, és korszerűbb technikai eszközökkel látják el őket. Tíz év múlva húsz meghatározó helyőrsége lesz a honvédségnek.

Kihúzva

Ami biztos: jövőre felszámolják a pécsi tüzérdandárt, az önjáró lövegeket onnan Tatára telepítik. A nagyoroszi laktanyát is bezárják, innen a rakétások Győrbe költöznek. A harci helikopterek otthona Szentkirályszabadja helyett Szolnok lesz. 2005-ben felszámolják a nyíregyházi helyőrséget is, mint ahogy a katonai szakmai javaslatoknak megfelelően a szombathelyi és a szabadszállási kiképzőközpontot is. (A vasi bázis kapcsán nem is oly rég a honvédelmi miniszter még úgy nyilatkozott, jelentősen fejlesztik a laktanyát.)

Egyes hírek szerint megszüntetésre ítélték a hódmezővásárhelyi lövészdandárt is, holott a közelmúltban 4,5 milliárd forintot költött a minisztérium a laktanya felújítására. A főigazgató-helyettes közölte: Hódmezővásárhely mint önálló dandár szűnik csak meg. Taszár sorsa még nem dőlt el. A hírek szerint csak akkor nem zárják be, ha az amerikaiak továbbra is igényt tartanak rá.

Bocskai szerint a kormány támogatja a védelmi felülvizsgálat eredményeként megfogalmazott haderő-átalakítási terveket, és a kabinet felhatalmazta a honvédelmi minisztert arra, hogy döntsön alakulatok megszűnéséről vagy újak létrehozásáról.