Rendőrkapitányt indít a Fidesz a vörös Nyíregyházán

2006.01.06. 12:28
Hajzer László nyolc év elmúltával is méltatlannak és igazságtalannak érzi, hogy Szabolcs Szatmár Bereg megyei rendőrkapitányi székből kénytelen volt nyugdíjba vonulni. A Fidesz nyíregyházi képviselőjelötje szerint annak idején a szocialista politikusokat is érintő Nyírfa-ügy miatt indítottak hajtóvadászatot ellene. A végrehajtó hatalmat törvényhozóira cserélő politikus szerint Nyíregyházán változásra van szükség.

Nyíregyházán 2002-ben totális vereséget szenvedett a Fidesz, amely 2006-os választásokon új jelöltekkel próbálja bevenni a szocialista megyeszékhely kapuit. Az I. választókerületben Parragh Dénes helyett Hajzer Lászlót, a II-esben Mádi László helyett Vinnai Győzőt indítja.

Ügyész, majd rendőrkapitány

Hajzer ismert ember a szabolcsi megyeszékhelyen, de nem túlzás azt állítani, hogy az egész megyében is, hiszen hat éven keresztül a megye rendőrfőkapitánya volt.

1991-es rendőrkapitányi kinevezése előtt Hajzer ügyészként tevénykedett. A kapitány regnálása alatt történt emlékezetes ügyeket ugyan nem jegyezték fel Nyíregyháza történetét megörökítő kalendáriumba, és '97-es nyugdíjba vonulásáig különösebb szélsőséges bűnesetek nélkül teltek a megye mindennapjai. 1997-ben viszont egyik pillanatról a másikra megfakult a kapitány renoméja, amikor az ügyészségi nyomozóhivatal büntetőeljárást indított ellene.

Hajzer az Indexnek azt mondta, a Nyírfa-ügy miatt akarták leváltani, de nem így kimondva, hanem "méltatlan, igazságtalan és felháborító" okokra hivatkozva eljárást indítottak ellene. Ennek ellenére a főrendőr még a vizsgálat lezárása előtt nyugdíjba vonult. "Formailag persze közös megegyezéssel távoztam" - mondta. A gyanú különböző hivatali visszaélésekre vonatkozott, de aztán bűncselekmény hiánya miatt megszűntették a nyomozást. „Nyolc év után nincs jelentősége, tette hozzá. Hajzer kapitányi székből való távozásának évében hagyott fel a tenisszel is. Ma kerékpározom, mondta.

A háromgyerekes Hajzer ezután ügyvédi pályára lépett. Országos hírű ügye állítása szerint sok volt, de ezek felsorolásával nem akar "hencegni". Mi viszont azt az ügyét megtaláltuk, amelyben egy biztonsági őrt védett, aki tavaly lelőtte a pénzintézet kirablására érkező fiatalembert. Abban az ügyben megszűntették az eljárást, mondta.

Most politikára adta a fejét. Hogy miért pont rá estett a Fidesz választása, arról Hajzer nem tudott nyilatkozni, szerinte az ellenzéki párt népszerű, ismert és eladható embert keresett, és rá esett a választás. A népszerűség okát viszont nem firtatja - válaszolta érdeklődésünkre. A volt rendőrkapitány a gördülékenyebb politikai pálya érdekében a Fideszbe is belépett, de a belépés időpontját magánügynek tekinti, ezért inkább nem árulta el.

Hajzer Vojnik Mária, az egészségügyi minisztérium politikai államtitkára ellen indul a választáson. Hogy milyen kampánnyal, arra frappáns választ adott: "változásra van szükség". Igaz, ez a kijelentés ebben a régióban annyira nem igaz, hiszen a nyírség tíz választókerületéből nyolcban a Fidesz győzött - tette hozzá.

Beszélgetésünkből az is kiderült, hogy Hajzer László szándékosan megszűntette e-mail címét, mert mint mondta "nincs rá szüksége".