Bárándy: felelőtlenség halálbüntetésről beszélni

Felháborítónak és felelőtlennek nevezte Orbán Viktor halálbüntetés visszaállítására vonatkozó kijelentését az igazságügyi tárca várományosa. Bárándy Péter úgy véli a világ nem erre halad, amit tudomásul kell venni. Nem ért egyet a kormányfővel Dávid Ibolya sem.
- Még szerencse, hogy ezt ügyvezető kormányfőként és nem teljes jogkörű kormányfőként mondta - reagált Bárándy Péter az igazságügyi tárca várományosa Orbán Viktor szerda reggeli kijelentésére, amely szerint érdemes lenne elgondolkodni a halálbüntetés visszaállításán.

Orbán Viktor utolsó szokásos szerda reggeli rádióinterjújában közölte, hogy a móri bankrablás után Magyarországnak komolyan meg kell fontolnia a halálbüntetés bevezetését. Bár a halálbüntetést korábban helytelen intézménynek tartotta, de megváltozott a véleménye annak nyomán, hogy személyesen találkozott a két héttel ezelőtti móri bankrablás áldozatainak hozzátartozóival - fogalmazott az ügyvezető kormányfő. Hozzátette: tudja, hogy jelenleg nemzetközi egyezmények nem teszik lehetővé a halálbüntetés visszaállítását, de megítélése szerint eljön az az idő, amikor Európában is, különösen a terrorizmus elleni küzdelem miatt, ez az álláspont még megváltozhat.

Felháborító és felelőtlen

Bárándy Péter viszont úgy látja, hogy a világ nem e felé halad. Ezt tudomásul kell venni - tette hozzá. Néha persze felvetődnek, akár megalapozott vélemények a halálbüntetés szükségessége mellett, de mindez nem változtat alapvetően a helyzeten. Majd egy példát is említett. Egy országban - amit szándékosan nem nevezett meg - ahol ugyan létezik a halálbüntetés intézménye csak nem alkalmazzák elfogtak egy férfit, aki 25 kislányt erőszakolt meg, majd ölt meg brutálisan. Az ő léte elég ahhoz, hogy a halálbüntetés is létezzen - fogalmazott Bárándy. De mielőtt a valódi tettest elfogták volna, ebben az ügyben egy embert már kivégeztek - tette hozzá.

A leendő igazságügyi miniszter úgy véli, egy ilyen kijelentés önmagában kétségessé teheti az ország uniós csatlakozását. Felháborítóan felelőtlen viselkedés - fogalmazott Bárándy.

Dávid nem ért egyet

Politikusként nem lehet a halálbüntetés kérdésével hangsúlyosan és érdemben foglalkozni a belpolitikában, mivel az az európai környezet, amelyben egyrészt élünk, másrészt mint nemzetközi szervezetnek teljes jogú tagjává kívánunk válni, nem ad lehetőséget arra, hogy a halálbüntetést alkalmazzuk - nyilatkozta Dávid Ibolya igazságügy-miniszter szerdán az MTI-nek. Az igazságügy-miniszter emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió és több más nemzetközi szervezet, így az Európa Tanács határozott álláspontja is az, hogy a halálbüntetés szankcióját jogrendszerükből kizárják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04