Halló, itt Gyurcsány Ferenc

Telefonos kampányba kezdett az MSZP, amellyel a 100 lépés programot igyekszik népszerűsíteni Gyurcsány Ferenc hangjának felhasználásával, írja a Magyar Nemzet.

Telefonos direktmarketing- kampány folyik a 100 lépés programjának népszerűsítésére Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hangjának felhasználásával, írja a csütörtöki Magyar Nemzet. A gépről lejátszott üzenetre a készülékek nyomógombjaival lehet reagálni úgy, mint az automata ügyfélszolgálatok esetében.

A hallható érvelés szerint a 100 lépés programja "az emberek mindennapi tapasztalataiból okulva kíván megoldásokat találni a mindennapok problémáira", és ahhoz van szükség "az ön segítségére", hogy "a program valóban ne tévessze szem elől a valóságot".

A Miniszterelnöki Hivatalban a Magyar Nemzet érdeklődésére nem cáfolták a kampány tényét, de mindkét kormányszóvivő úgy nyilatkozott, hogy annak gazdája és finanszírozója nem a kabinet, hanem az MSZP. A lap azonban ennél többet nem tudott kideríteni, mert mint írták az illetékesek elérhetetlenek voltak.

A 100 lépés programot egyébként eddig a kormánytagok népszerűsítették egy országos roadshow keretében, amelyre 150 millió forintnyi közpénzt költöttek. A korábbi hírek szerint a kormányfő és miniszterei, illetve államtitkárai 150 helyszínen fordultak meg, hogy válaszoljanak a 100 lépés programmal kapcsolatos kérdésekre, az országjárás során 15 ezer embernek ismertették a programot, a résztvevőket a 100 lépés programot népszerűsítő bögrékkel ajándékozták meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58