Szijjártó azonnal kirúgta a Fidesz sajtófőnökét

2006.05.30. 13:14
A kommunikációs vezetőnek hétfőn kinevezett Szijjártó Péter egy nap alatt változtatott álláspontján, hétfőn még azt jelentette be, hogy Hammerstein Judit marad a Fidesz sajtófőnöke, kedden viszont azonnali hatállyal felmondott neki.

Az Index információi szerint az Orbán Viktor pártelnök által frissen kinevezett kommunikációs vezető váratlanul felmondott Hammerstein Juditnak, a Fidesz-frakció eddigi sajtófőnökének. Szijjártó Péter, aki a pártelnöktől felhatalmazása alapján felügyeleti jogot kapott a párt sajtóosztálya fölött is, kinevezése utáni nyilatkozatában még csak minimális átalakításokat ígért.

Visszaszervezés

Hammerstein Judit 1998 és 2002 között Orbán Viktor mellett dolgozott, részt vett a miniszterelnök szinte minden nyilvános szereplésén. A 2002-es vereség után a Fidesz-frakció sajtóosztályának irányítását vette át, és Áder János frakcióvezető mellett maradt akkor is, amikor Orbán Viktor kezdeményezésére párhuzamosan önálló sajtórészleget hoztak létre a Szentkirályi utcai pártközpontban. Az újabb választási vereség után az elmúlt hetekben ismét átszervezték a pártsajtót, mert a takarékosabb működés szükségessé tette a pártközpont apparátusának leépítését. Gyakorlatilag ismét a képviselőcsoport sajtóosztálya vette át a párt médiakapcsolatainak szervezését. Úgy tudjuk, Hammersteintől a pártelnök jóváhagyásával azért vált meg azonnali hatállyal Szijjártó, mert megítélésük szerint ő továbbra is Áder emberének számított. Szijjártó kedden járt első ízben kommunikációs vezetői minőségében Orbánnál.

Kapcsolati háló

A több ciklus alatt kiépített sajtókapcsolatokkal rendelkező Hammerstein Judit mellett további veszteség a pártsajtónak, hogy a sajtótájékoztatók szervezését évek óta végző K. Krisztián munkaszerződését felfüggesztették. A területen szintén több éves tapasztalatokkal rendelkező K. Krisztián azért került pakarkolópályára, mert a nyomozóügyészség nemzetközi kapcsolatban elkövetett befolyással való visszaélés gyanújával hallgatták ki. A Fidesz-frakció munkatársát egy hete vették rövid időre őrizetbe, miután az ügyészek információi szerint az amerikai vízum megszerzését megkönnyítő nemzetközi sajtóigazolványok kiváltásában segédkezett.