Figyelmeztetésben részesítették a tüntetés szervezőjét

2003.12.03. 11:45
Hét órányi tárgyalást követően figyelmeztetésben részesítette, és a perköltség megfizetésére kötelezte a bírónő a hétfői illegális tüntetést szervező Kocsis Imrét. Az ítélethirdetést követően az utcán közel negyven főnyi szimpatizáns a Szózat, majd a székely himnusz eléneklésével ünnepelte vezetőjüket. A tárgyalás még el sem kezdődött, amikor reggel az egyik szimpatizánas megütötte egy rendőrt a Budai Központi Kerületi Bíróság épületében. A nőt bilincsbe verve vezették el. A Lelkiismeret '88 mintegy negyven tagja és szimpatizánsa reggel óta tüntet az épület előtt.
Az ombudsman vizsgálódik
Takács Albert szerint a rendőrségnek nem volt más eszköze, mint feloszlatni a tömeget, adta hírül a Népszabadság. A rendezvényt a rendőrség nem engedélyezte, és ezt a döntést a bíróság is megerősítette. Azt viszont lehet vitatni, állítja az ombudsman, hogy a feloszlatás mikéntje jogszerű volt-e. A biztos vizsgálata elsősorban erre kíván koncentrálni, és meg kívánja kérsezni a budapesti főkapitányt, Gergényi Pétert, hogyan értelmezi a gyülekezési törvényt.
A Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette az eljárást, és figyelmeztetésben részesítette, valamint a perköltségek megfizetésére kötelezte Kocsis Imrét, a Lelkiismeret '88 vezetőjét. Kocsist rendzavarásért és a gyülekezési jog megsértéséért vonták felelősségre. A Kocsis által vezetett szervezet ugyanis a rendőrségi, majd később a bírósági tiltás ellenére megrendezte tiltakozását a Medgyessy-Nastase találkozó egyéves évfordulójára.

Az ítélethirdetést követően mintegy negyven szimpatizáns az utcán ünnepelte a tárgyalás befejezését. Az utcán várakozók előzőleg megegyeztek: ha Kocsist elítélik, akkor a Himnuszt, ha nyer, akkor a Szózatot éneklik. Kocsis szimpatizánsai győzelemként értékelték az ítéletet. Kocsisék a bíróság kapujában bejelentették, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.

Kocsisék hétfőn azért tiltakoztak, mert Erdély Romániához csatolásának évfordulóján a román kormányfő együtt pezsgőzött magyar kollégájával a budapesti Kempinski szállóban. A demonstrálók az évfordulón Medgyessy Péter miniszterelnök házához szerettek volna vonulni, de alig százméteres séta után feloszlatták a demonstrációt.

A nyilvános tárgyalás a bíróság egy olyan részében kezdődött meg, ahová sem a sajtót, sem a Lelkiismeret '88 aktivistáit nem engedték be. Később a sajtó bejuthatott, kamerákat azonban nem engedtek a tárgyalóterembe. A tárgyalás kezdete előtt a bíróság elé összegyűlt mintegy negyven személy elénekelte a Himnuszt, majd a Hej te bunkócska című nótára zendítettek rá. Később előkerült egy hangtölcsér is, tulajdonosa azt harsogta: "rendőrállamban élünk", "itt rendőruralom folyik", "majd néztek, ha kezeteken kattan a bilincs".

Kocsis rosszul lett

Rosszul lett, és orvost kért a szerdai szabálysértési tárgyalásán az eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság bírájától Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 csoport vezetője, aki éhségsztrájkot folytat. "Harminc órája nem ettem, nem ittam! (...) Politikai fogolynak tekintem magam" - mondta az MTI-nek telefonon a tárgyalás helyszínéről Kocsis Imre. A tárgyalást vezető bíró azonban megkezdte az ügy tárgyalását, Kocsis Imre széken ülve tehet vallomást. Kocsis a bíróságon közölte, folyadékot azért nem vett magához, mert rendőrségi zárkájában korábban egy örömlányt tartottak fogva, és nem volt hajlandó a prostituált után inni a csapból, ásványvizet hiába kért a rendőröktől.

Előállított tiltakozó

A tárgyalás kezdetekor a rendőrök igyekeztek a kapun kívülre szorítani a hangoskodókat, tízen azonban így is bejutottak az épületbe. A rendőrség tájékoztatása szerint a tiltakozók közül egy személyt bilincsbe verve előállítottak, mert megütötte az egyik intézkedő rendőrt, ellene valószínűleg hivatalos személy elleni erőszak miatt indítanak eljárást. Helyszínen tartózkodó munkatársunk jelentése szerint a bíróság előtt húszan, az épület alagsorában további tízen várják a fejleményeket, utóbbiak ülősztrájknak minősítették akciójukat, és addig nem mozdulnak, amíg véget nem ér a tárgyalás. Néhány hangoskodó "tanú" az újságírókkal együtt várja a fejleményeket a lezárt folyosórészen.

A bíróság épületében először csupán néhány rendőr vigyázta a rendet, a szimpatizánsok miatt azonban jelentős erősítés érkezett, így már az egyenruhások vannak többen.

Grespik: Felmentik Kocsist

Tekintse meg képeinket!
Grespik László szerint feltehetően elejtik a Kocsis Imre ellen felhozott vádat, tudta meg a HavariaPress. Bár ítélet csak késő délutánra várható, a helyszínen tartózkodó ügyvéd nem tartja valószínűnek, hogy elítélik a hétfői tüntetés szervezőjét. Grespik szerint azért sem volt jogszerű a hétfői tüntetés feloszlatása, mert a Lelkiismeret 88 csoport több helyszínt is megjelölt a tüntetés helyszínéül, de a rendőrség csak azt a kérvényt utasította vissza, amelyben a miniszterelnök háza előtt akartak demonstrálni. A szerda délelőtti tüntetőkből már csak néhányan maradtak a bíróság előtt, ők csendben várják a tárgyalás végét. A tárgyalásra az ott lévő újságírók bemehettek, de fotósokat nem engedték be a terembe.

A tárgyalás elején a láthatóan rosszul lévő Kocsis visszautasította a bírónő ajánlatát, hogy hozzanak neki vizet, mint mondta: a magyar nemzetért éhezik és szomjazik, és ezentúl minden őt ért sérelmet a magyar nemzet elleni sérelemként értelmez. A bírónő csupán három hallgatót és tizenkét újságírót engedett a terembe. A három hallgatót többször figyelmeztette, hogy ne hangoskodjanak.