Nyomozók jártak hétfőn a Miniszterelnöki Hivatalban

Nyomozók jártak ma reggel a Miniszterelnöki Hivatalban - értesült az Index. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának munkatársai hivatalos iratokat vittek magukkal, de azokat nem foglalták le, csupán kölcsönkérték.
Nyomozók jártak ma reggel a Miniszterelnöki Hivatalban, ahonnan hivatalos iratokat vittek magukkal - értesült az Index. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: nem lefoglalásról van szó, csupán a hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt indult nyomozáshoz már korábban megkért iratokért mentek ma el.

Mindeközben szakértők elemzik azokat a dokumentumokat, amelyeket az Ervin utca 7-ben, a Happy End Kft. és az Ezüsthajó Kft-től foglaltak le még a múlt hét végén. A nyomozók a kirendelt igazságügyi szakértőtől várják például a választ arra, hogy megállapítható-e valamilyen bűncselekmény és ha igen, azokért kit vagy kiket terhel a felelősség. A hűtlen kezelés miatt indult nyomozásnak ezért csak a szakértői vélemények elkészülte után, hetek múlva lehet gyanúsítottja.

A Happy End és a Miniszterelnöki Hivatalban az előző ciklus idején működő Országimázs Központ között létrejött szerződéseket a Legfőbb Ügyészség is vizsgálta és törvénysértőnek találta. Az imázsközpont ugyanis közbeszerzési eljárás nélkül szerződött milliárdos állami megrendelésekre a Happy Enddel. Az ügyészség azonban büntetőjogi vonatkozást nem talált, a feltárt törvénytelenségek ráadásul ügyészi eszközökkel sem orvosolhatók.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25