Megkezdődtek a tanúkihallgatások Happy End ügyben

A Happy End és az Ezüsthajó Kft., valamint az Országimázs Központ közötti szerződések ellenőrzésének körülményeiről faggatták tanúként a rendőrök ma a Kormányzati Ellenőrzési és a Miniszterelnöki Hivatal munkatársait. A nyomozás hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folyik.
Ma megkezdődtek a tanúkihallgatások a Happy End és Ezüsthajó Kft. milliárdos állami megrendelései kapcsán, hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt indult nyomozásban - értesült az Index. Németh László ezredes, a nyomozás egyik irányítója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a nyomozók ma reggel a Kormányzati Ellenőrzési és a Miniszterelnöki Hivatal munkatársait faggatták a Happy End és az Ezüsthajó Kft. valamint az Országimázs Központ közötti szerződések ellenőrzésének körülményeiről.

A két vizsgálat eredménye alapozta meg egyébként a hűtlen kezelés elkövetésének alapos gyanúját és így nyomozás megindítását is. A nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik, és hónapok is eltelhetnek addig, amíg gyanúsítotti kihallgatásra sor kerülhet.

Számítógépet és iratot is adtak már vissza

Mindeközben a rendőrök ma talán tényleg befejezik a Dominíum Kft. csévharaszti telephelyén a több köbméternyi irat lefoglalását - mondta el kérdésünkre Németh László ezredes. A Happy End és az Ezüsthajó ügyében vizsgálódó nyomozók a két céggel kapcsolatos iratokat, számlákat keresik a Wermer András, a volt kormányfő tanácsadójának érdekeltségébe tartozó cégnél. Itt dolgozik ugyanis a Happy End és az Ezüsthajó könyvelője. Közben a Happy End Ervin utcai székhelyén lefoglalt iratok egy részét valamint több számítógépet is visszaadtak már a nyomozók a tulajdonosaiknak.

Az ügyészség viszgálja a Happy End panaszát

Az Index értesülése szerint megérkezett már a Fővárosi Főügyészségre az a két panasz, amit az Ervin utcai házkutatás miatt tettek az érintettek. A beadványokat már vizsgálják az ügyészségen, de tekintettel az ott lefoglalt nagy mennyiségű iratra, feltehetően időbe telik majd, mire elbírálják azokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25