Egymilliárdot követel az MSZP a Happy Endtől

2001.07.19. 17:41
Egymilliárd forintos fizetési felszólítást küldött a Happy End Kft. részére a Magyar Szocialista Párt. Álláspontjuk szerint a cég az ő "Magyarország mindannyiunké" jelmondatának jogtalan felhasználásával nyerte meg az Országimázs Központ 4,2 milliárdos pályázatát - értesült az Index. A szocialisták perre mennek, ha tizenöt napon belül nem utalják át a pénzt.
A Happy End győztes pályázatában a szocialista párt egyik jelmondata, a "Magyarország mindannyiunké" egy fejezet címeként szerepel, ám a pályázatban a cég nem tüntette fel a szerzői jogok jogosultját, az MSZP-t. A mondat 1999 októberében Kovács László akkori pártelnök egy országgyűlési beszédében hangzott el először, 2000 februárja óta pedig minden szocialista párti kiadványon szerepel.

"Eddig azért nem éltünk semmiféle anyagi igénnyel, mert úgy gondoltuk, hogy a pályázaton elnyert 4,2 milliárd forintot a cég a fenti mondat szellemében költi majd el, ám számunkra elfogadhatatlan módon a Happy End ezt az összeget csupán látványosságokra fordítja" - vázolta az 1 milliárd forintos követelés hátterét az Indexnek Szili Katalin, az MSZP alelnöke.

Az MSZP szerint kár érte szellemi tulajdonukat

A szocialisták szerint közös szellemi tulajdonukat érte sérelem, ezért, bár nem védették le az ominózus mondatot, jár nekik a "kártérítés". A pénzt egyébként nem magunkra költenénk, hanem olyan, a beteg gyermekeket segítő alapítványokat támogatnánk vele, amelyek nap mint nap arra kényszerülnek, hogy a nyilvánosság segítségét kérjék működésükhöz - tette hozzá az alelnök, aki azt is elmondta: amennyiben a cég nem teljesíti a fizetési felszólítást, várhatóan bírósági úton érvényesítik a követelést.

Jótékony célra költenék a kártérítést

Az egymilliárd forint kifizetését a szocialisták a következőképpen szabták meg: a Happy End Kft.-nek 50-50 millió forintot kell eljuttatnia 14 a beteg gyermekeket segítő alapítvány számlájára.

A fennmaradó 300 millió forintot a cégnek közvetlenül az MSZP számlájára kell átutalnia. Ezt az összeget a fentiekhez hasonló szervezeteknek kiírt pályázaton kívánják a szocialisták szétosztani. A pályázatokat elbíráló bizottságba meghívták Csépányi Nórát, a Happy End ügyvezető igazgatóját is.

A Happy End nem válaszol, a imázsközpont majd később

Az Országimázs Központ hivatalosan még nem értesült a szocialisták fizetési meghagyásáról, amint azonban ez megtörténik, reagálunk az abban foglaltakra - mondta az Index megkeresésére Kertész Viktória sajtófőnök. Csépányi Nórát, a Happy End ügyvezetőjét is megpróbáltuk elérni a szerzői jogi vitával kapcsolatban, ám munkatársai szerint szabadságon van. Titkárnője ugyanakkor feljegyezte üzenetünket, visszahívást nem ígért, mondván, újságírót nem hívnak vissza.

Védett lehet egy szlogen is

A szerzői jogvédelem alá az egyéni, eredeti művek tartoznak, ilyen lehet például egy szlogen is. A szerzői jog megsértéséről, akkor beszélhetünk, ha egy az egyben elloptak egy jelmondatot, és bizonyítható az elsőség - mondta az Indexnek Rozgonyi Krisztina jogász, aki többek között szerzői jogi kérdésekkel foglalkozik. Megítélése szerint, ha nem sikerülne megegyezésre jutnia az érdekelteknek, és perre kerülne sor, úgy a bíróság szakértők segítségével állapíthatná meg a szerzői jogdíj mértékét.

A szerzői jogokra nincsen egységesen alkalmazott tarifa, de egymilliárd forint első hallásra a szakembernek irreálisnak tűnik. Igaz, - tette hozzá - nem ritka, hogy a bevételtől teszik függővé, mekkora összeget ítélnek meg a szerzőnek szellemi termékéért.