Orbán rádiónyilatkozata miatt megenyhült a kormány

Az Országgyűlés a jövő héten szavaz az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításról. A négy parlamenti párt a fontosabb kérdésekben megállapodott, habár az SZDSZ nem járul hozzá három rendelkezés elhagyásához - írja a Népszabadság.
Az EU-csatlakozáshoz kapcsolódó alkotmánymódosítás elfogadásához az összes képviselő kétharmadának igen szavazata szükséges. A jövő heti szavazás előtt a négy parlamenti párt megállapodott a fontosabb kérdésekben.

Három kifogás

A Fidesz most újabb kifogásokkal élt - írja a Népszabadság. A párt szerint ugyanis három olyan passzus is bent maradt az alkotmánymódosítási javaslatban, amely nem szükséges az EU-csatlakozáshoz, és amelyről nem is egyeztettek korábban. Az elhagyni kívánt rendelkezések egyike bizonyos hatáskörök átengedését teszi lehetővé nemzetközi szervezetek számára, a másik a rendeletek kibocsátását, a harmadik a menekülők védelmét szabályozza.

A Népszabadság értesülései szerint Áder János, a Fidesz frakcióvezetője kérte levélben Medgyesy Péter miniszterelnököt e három passzus elhagyására. A kormány hajlandó engedni, különösen Orbán vasárnapi rádiónyilatkozata tükrében. Ebben a volt kormányfő egyértelművé tette, hogy nem szavazzák meg az alkotmánymódosítást, ha nem kerülnek ki azok a részek, amelyeknek nincs közük az uniós csatlakozáshoz. Orbán közölte azt is, hogy a jövő tavasszal tartandó uniós népszavazáson a Fidesz igennel szavaz majd, és erre kéri a választópolgárokat is.

Fodor nem fogadja el

A napilap információi szerint az MDF-es Herényi Károly szintén helyesnek tartaná, ha kikerülnének ezek a részek az alkotmánymódosításból. A szocialista Vastagh Pál bízik a megegyezésben, a szabad demokrata Fodor Gábor azonban nem fogadja el, hogy elhagyják az előterjesztésből az említett bekezdéseket.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő biztos abban, hogy megtalálják a megoldást az ügyben. Szerinte a Fidesz hét végi kongresszusán bebizonyosodott, hogy kudarcot vallott a párt uniós csatlakozással kapcsolatos politikája. A kormányszóvivő szerint a Fidesz rájött arra, hogy "a kétértelműség ideje lejárt", így a feltételek megszabása helyett támogatásáról biztosította az EU-csatlakozást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25