Gyurcsány: '15 millió magyarért vagyok felelős'

2004.12.03. 20:00
A kampánycsend előtt néhány órával, pénteken este a határon túli magyarok képviselői vitáznak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a köztévék műsoraiban. Tőkés László és Duray Miklós saját könyvét adta a kormányfőnek névnapjára, a könyvekben az identitásról, a nemzetről és az autonómiáról elmélkednek a szerzők. A három határon túli szervezet vezetője arra kérte a magyar állampolgárokat, hogy vasárnapi voksukkal fogadják be őket a "nemzettestbe". Gyurcsány utolsó hozzászólásában - miután négyszer mondta ki, hogy 15 millió magyarért felelős - kijelentette, "nem a szavazásra, nem az igen szavazására, hanem az attól való távolmaradásra biztatok, hogy ne erőszakkal próbáljuk megoldani azt, amire nincsen még kész a magyar nemzet".
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként kezdeményezte a vitát, melyen Gyurcsány "kihívói" Duray Miklós, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, és Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke voltak.

Csók és pofon

Gyurcsány első felszólalásában kijelentette, hogy köszöni a meghívást, de hozzátette, Markó Bélát, Kasza Józsefet és Bugár Bélát tekinti a magyar kormány partnerének. A miniszterelnök szerint lehet felelősen és bölcsen dönteni úgy is, hogy nemet mondunk a kettős állampolgárságra.

Duray Miklós szerint a népszavazási kérdés nem pártpolitikai kérdés, hanem nemzetpolitikai kérdés. "Az igenben benne van a nemzet közös jövője. Az igen azt jelenti, hogy este, amikor odajön hozzám a fiam, hogy elbúcsúzzon, mert ő is lefekszik, akkor én megcsókolom, a nem pedig azt, hogy pofon ütöm".

Tőkés elmondta, számára az igen szavazat plusz 5 millió magyar állampolgárt jelentene, nem érti a riogatás alapjául szolgáló félelmeket, az igen válasz nyeresége szerinte felbecsülhetetlen. Szeretné, ha a határon túli magyarokat nem árukon, hanem értékükön mérnék. "Kérem, hogy segítsenek be bennünket Európába!"

Ágoston András a műsorban úgy mutatkozott be, mint egy az 50 ezer aláíró közül, azok közül a vajdasági magyarok közül, akik elindították a vajdasági aláírásgyűjtést. "Nekünk a kettős állampolgárság azt jelentené, hogy nyugodtak, nyugodtabbak lehetünk. Meg kell mondanom, hogy annak ellenére, hogy kemény atrocitások érik a vajdasági magyarokat, egyenes derékkal viseljük, ami ránk mérettetett. Szeretnénk megkapni a magyar útlevelet, nem azért, hogy idejöjjünk, én például azért, hogy a felső részét kilógatva a zakóm zsebéből megjelenjek a temerini piacon".

Törött csont és a gyulladás

Gyurcsány arra a kérdésre, hogy milyen következményei lennének az igen szavazatoknak, azt válaszolta, hogy automatikusan a kérelmezők igényére, tömegesen állampolgárságot kellene adni, azt jelentené, hogy az országgyűlés elkezdene egy törvényjavaslatot megtárgyalni és megpróbálnának a pártok frakcióbeli képviselői megállapodni, kétharmados többségben. Mint mondta, "97 féle európai szabályozás megmondja, hogy nem lehet kétfajta állampolgárság, nem lehet csak útlevél, hanem teljes jogú állampolgárság lehet csak. Ha az igen győz, alkotmányos kötelességünk kidolgozni minél hamarabb a törvényjavaslatot és lefolytatni az ezzel kapcsolatos vitát".

"Egyetértek azzal, hogy most arról beszélünk, hogy hogyan lehet erősebb a nemzettest, ami eltört Trianonban. Ha rosszul illesztjük, ha nem várjuk meg, amíg a törött csont gyulladása elmúlik, akkor rosszat teszünk. 2004 kora tavaszáig ebben az ügyben nem volt vita közöttünk, egyértelmű volt, hogy nem tenne jót az ügynek". Gyurcsány felemlegette azokat a jobboldali és határon túli nyilatkozatokat, amelyek a mostani nyilatkozatoknak ellentmondanak. Véleménye szerint magyar belpolitikai kérdéseket érint ma ez a felvetés, és ez sajnálatos.

Élősködés vs befogadás

Duray szerint ez a mostani népszavazás nem jelentené azt, hogy automatikusan állampolgárságot kapnának azok a határon túliak, akik ezt kérelmezik. "Nyolcszázezer magyar idejövetelével fenyegetnek" most, de ez Duray szerint nem igaz. "Nem fognak élősködni a határon túliak, sértő ez az elgondolás".

Tőkés szerint "összemossa a miniszterelnök úr Németh Zsolt, Kövér László és az én véleményemet". "A hazafiság nem egyenlő a nacionalizmussal, ahogy az Kádárék sújkolták". "Semmi egyebet nem kívánunk, hogy a magyar nemzet fogadjon be bennünket, tegyen hitet a testvériség mellett. Nem hozunk magukra rosszat, ezt elhihetik".

Ágoston elmondta, a vajdasági magyarok 15 évig mindent megtettek azért, hogy ne akadályozzák, hogy Magyarország bejusson az EU-ba, ebben az új helyzetben kérik most a kettős állampolgárságot.

Annak érzékeltetésére, hogy mennyire fontos a határon túli magyarok befogadása, Tőkés László részleteket énekelt egy ősi népi énekből, Duray Miklós pedig idézett II. Rákóczi Ferenc imájából.

Gyurcsány négyszer mondta ki, hogy 15 millió magyarért felelős

Gyurcsány elmondta, szeretné, ha nem magyarságvizsgának fognánk fel ezt a kérdést, "nem arról van szó, hogy a magyarságunk erre a kérdésre adott válaszban mutatkozik meg". Mint mondta, "15 milliós magyarságért vagyok felelős, belföldön és külföldön élőknek. Azt szeretném kérni, hogy senki ne gondolja azt, hogy az esetleges nem válasz a magyarság megtagadása lenne".

Gyurcsány utolsó megszólalásában kijelentette: "magyar vagyok, magyarnak születtem és hazafivá lettem. A sorsom arra rendelt, hogy felelősséget viseljek 15 millió magyar honfitársamért, 15 millió polgárért. Ennek a felelősségnek kívánok megfelelni, ennek a felelősségnek úgy tudok megfelelni, hogy ha együttműködést, hogyha tárgyalást, és párbeszédet kínálok, ezért nem a szavazásra, nem az igen szavazására, hanem az attól való távolmaradásra biztatok, hogy kezdődhessen a tárgyalás, hogy ne erőszakkal próbáljuk megoldani azt, ahogy látszik a vitából is, hogy nincsen még kész a magyar nemzet. Türelmet kérek, együttmüködést egy 15 milliós magyar nemzet nevében".

Csütörtök este a két közszolgálati televízión és az InfoRádión sugárzott vitában kitartottak eredeti véleményük mellett a parlamenti pártok vezetői. A Fidesz mindkét kérdésre igennel, az MSZP és az SZDSZ nemmel, az MDF a kórházprivatizációra nemmel, a kettős állampolgárságra igennel voksol.