Auguszta
-3 °C
2 °C

Hétfőig kaptak haladékot a XII. kerületi házfoglalók

2007.06.02. 21:52
A rendőrség segítségét veszi igénybe a XII. kerületi önkormányzat, hogy eltávolítsa azt a kilenc, gyermekvédelmi intézetekben nevelkedett fiatalt, akik elfoglaltak és rendbe hoztak egy lakatlan házat.

Házfoglalókat költöztetnek ki egy XII. kerületi önkormányzati házból várhatóan hétfőn, a 17-24 év közötti fiatalok korábban gyermekvédelmi intézményekben nevelkedtek, közölte a képviseletüket felvállaló szeretetszolgálat munkatársa.

Tigyiné Kóródi Zsuzsanna elmondta, hogy a XII. kerületi Konkoly Thege utcai lakatlan kertes házba a kilenc fiatal még február elején költözött be.

Hétfőig biztosítani kell

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből és budapesti intézményekből érkezett hat fiatalember és három lány azóta a házat rendbe hozta.

A rendőrségtől azt a tájékoztatást kapták, hogy hétfőn reggel biztosítaniuk kell a kiköltöztetést az önkormányzati ingatlanból.

Utalt arra, hogy korábban az önkormányzati hivataltól azt kérték, segítsen megoldani a fiatalok lakhatását.

Rászoruló család kapja a házat

Váczi János, az önkormányzat kabinetfőnöke arra hívta fel a figyelmet: a kerület nem kötelezhető arra, hogy a nagykorú fiataloknak az elfoglalt házban lakhatást biztosítson.

Az önkormányzat több éve működő programja keretében közmunkavégzésért egy kft.-n keresztül fizetést és fedelet biztosít a hajléktalanoknak. Utalt arra is, hogy a hajléktalan-ellátás elsődlegesen fővárosi feladat.

Elmondta, a XII. kerületben nagyon sokan szeretnének szociális alapon lakást kapni, ám erre nincs elegendő ingatlanjuk. Megjegyezte, hogy a Konkoly Thege utcai házat is egy szociálisan rászoruló családnak kívánják kiutalni.

Utógondozásban részesülhetnek

A tíz éve elfogadott gyermekvédelmi törvény értelmében az ellátórendszerből nagykorúként kikerülő fiatalok utógondozásban részesülhetnek, ennek keretében utógondozók segítik önálló életük megkezdését. A rászoruló fiatal tehát 24 éves koráig nevelőszülőjénél vagy gyermekotthonban maradhat.

A fiatalok továbbá jogosultak otthonteremtési támogatásra is. Mindezt a segítséget abban a megyében (illetve a fővárosban) kérhetik, ahol nagykorúvá váltak.

Squatterek Magyarországon

A foglalt házakat többnyire alternatív csoportok veszik birtokukba, nem úgy, mint a XII. kerületben. Magyarországon, derül ki a wikipedia szócikkéből, elég kevés példát találunk a klasszikus foglalt házakra.

1991-ben a jelenlegi Trafót foglalta el a francia Resonance csoport, ahol egy nyáron át performanszokat rendeztek a külsős közönségnek. 2004-ben a Centrum csoport költözött be észrevétlenül és rendezett alkalmi kiállítást az évek óta elhagyott volt Úttörő áruházban.

Ugyanez a csoport 2005-ben a a VII. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő Kazinczy utca 41. sz. alatti üres házat foglalta el néhány napra, hogy felhívják a figyelmet a pesti zsidónegyed pusztítására, az onkormányzati vagyongazdálkodás visszásságaira és bürokráciájára, valamint a közösségi helyek hiányára Budapesten.