Vita az önkormányzati választásokról

A kormánypártok szerint október 13-án lenne helyes megrendezni az önkormányzati választásokat, az ellenzék a két héttel későbbi időpontot favorizálja. A Fidesz ünnepelne is a két forduló között, az MSZP szerint nem helyes az október 23-hoz közeli időpont.
Az MSZP és az SZDSZ október 13-át, a Fidesz és az MDF viszont október 27-ét javasolja az önkormányzati választások időpontjának - derült ki a Mádl Ferenc köztársasági elnöknél folytatott megbeszélést követő pártelnöki nyilatkozatokból hétfőn, Budapesten.

Más időpont kizárva

Kovács László, az MSZP elnöke leszögezte: a négy októberi vasárnap közül csak október 13-át tartják alkalmasnak. Kifejtette, hogy október 6-a, az aradi vértanúk napja eleve nem jöhet számításba, október 20-a és 27-e pedig túl közel esik a nemzeti ünnephez, október 23-hoz.

Mint mondta, el szeretnék kerülni, hogy az esetleg kiélezett választási kampány kedvezőtlenül befolyásolja az október 23-i méltó megemlékezést. Jelezte, hogy azt sem szeretnék, ha a múlt évihez hasonló atrocitások, az ünnephez méltatlan megnyilatkozások kedvezőtlen hatást gyakorolnának a választási kampányra.

A múlt példája

Az ellenzéki kifogásokra reagálva a szocialista pártelnök emlékeztetett arra, hogy 1998-ban október 18-án voltak az önkormányzati választások és akkor is sikerült a jelöléseket minden gond nélkül megoldani.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szintén az október 13-i választás mellett érvelt, jelezve: négy évvel ezelőtt sem jelentett problémát az ajánlások összegyűjtése.

- Az október 13-i időpont azt jelenti, hogy az új önkormányzatoknak, illetve polgármestereknek kellő idejük marad a költségvetés elkészítésére és időben történő benyújtásra - mondta.

A civil szervezetek érdeke is a későbbi időpont

Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke azt hangsúlyozta: ha október 27-én lenne a választás, akkor a jelöltállításnak - a választási eljárási törvény alapján - augusztus 24-én kell megkezdődnie.

- Még ez is beleér a nyári szabadságok időtartamába - vélekedett. Mint mondta, a későbbi időpont a civil szervezetek érdekeit is szolgálja. Azzal a szocialista érveléssel kapcsolatban, hogy ha a választások október 27-re esnének, akkor az október 23-i nemzeti ünnep a kampány részévé válna, a Fidesz elnöke emlékeztetett arra: tavasszal a húsvét sem politizálódott át.

Pokorni: az MSZP fél október 23-tól

- Az a félelem, amit a szocialisták október 23-val szemben megfogalmaznak, sokkal inkább róluk szól, mint a valóságról - tette hozzá.

Pokorni Zoltán úgy látja: a korábbi időpont szorgalmazásával a kormányoldal igyekszik elkerülni, hogy a választások előtt megkezdődjön a jövő évi költségvetés vitája.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke megerősítette, hogy a Magyar Demokrata Fórum is a későbbi időpontot tartja megfelelőnek. Leszögezte ugyanakkor, hogy az önkormányzati választások időpontjának kijelölése a köztársasági elnök joga és felelőssége. Mint mondta: az államfő július közepéig minden bizonnyal meghozza döntését, amelyet a pártok elfognak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25