Magyar Nemzet: Letiltották a Hír tv-t a levegőből

Nem körözhet a nagygyűlés ideje alatt a Kossuth tér fölött a Hír tv bérelt helikoptere. A GKM felügyelte hatóság előbb engedélyezte, majd megtiltotta a légtérhasználatot. A szóvivő pénteken azt mondta, egyik tévétársaság gépe sem repülhet a nagygyűlések helyszínei fölé.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felügyelete alá tartozó Polgári Légiközlekedési Hatóság először engedélyezte, majd megtiltotta a Hír tv által bérelt helikopternek, hogy a Fidesz hétvégi nagygyűlése alatt használhassa a főváros védett légterét, írja a Magyar Nemzet. A helikopter stábja légifelvételeket akart készíteni a tömegről.

A kormányszervek egymásnak ellentmondva nyilatkoztak az ügyről, de lényegében a biztonságra hivatkoztak.

Rogán Antal szerint így próbálják megakadályozni, hogy a "szolidaritás napján" részt vevő tömeg valódi nagyságáról hiteles képet kapjon az ország.

Biztonsági okokból egy televízió helikoptere sem kapott engedélyt arra, hogy használja a légteret a hétvégi nagygyűlések felett, közölte Punka György, a Polgári Légiközlekedési Hatóság megbízott szóvivője. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felügyelete alá tartozó hatóság szóvivője pénteken közölte, biztonsági okokból a mentőszolgálaton és a rendőrségi helikoptereken kívül senkinek nincs engedélye berepülni a területre a hétvégi nagygyűlések idején. Hozzátette, egy szakmai szervezetnél szóba sem jöhet, hogy politikai szempontok alapján döntsön, pusztán biztonsági előírásokról van szó.

Kérdésre válaszolva elmondta, a HírTV feltehetően kapott volna tudósítási engedélyt, ha nem áll fenn robbantásos fenyegetettség.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31