Agglomerációs települések fejlesztenék a HÉV-et

2008.03.13. 15:00
A HÉV-vonalak mentén található települések vezetői komfortosabbá tennék a peronokat, felújítanák az állomásépületeket, P+R parkolókat létesítenének, valamint összehangolnák a menetrendet a MÁV-val és a Volánnal. Ehhez azonban a BKV-val kell együttműködniük, mivel nincs tulajdonjoguk a HÉV-ben.

A HÉV-vonalak által érintett települések nem kívánnak anyagi támogatást adni a BKV-nak a vállalat költségvetési hiányának csökkentéséhez, de készek együttműködni a járatok vonzóbbá tételében az utazóközönség megnyerésére, közölte csütörtökön a Pest megyei közgyűlés elnöke egy szakmai találkozó utáni sajtótájékoztatón.

A fideszes Szűcs Lajos elmondta, hogy 18 év után most először ültek tárgyalóasztalhoz a BKV illetékesei azon Budapest környéki 16 település vezetőivel, ahol a HÉV járatai haladnak. Közös álláspontjuk szerint a kocsipark elavult, a 30 éves szerelvények nagy része lepusztult és például ez az oka annak, hogy a vonalak nincsenek kellőképpen kihasználva. Naponta hozzávetőleg 60 ezer utast szállítanak, ám ennél jóval többen vennék igénybe a járatokat, ha a BKV korszerűsíné a szerelvényeket és jobban figyelembe venné a közönség igényeit, tette hozzá.

E törekvésben Szentendre, Ráckeve és más érintett település szívesen kivenné részét például a peronok komfortosabbá tételében, az állomásépületek felújításában, P+R parkolók létesítésében. Ésszerű lenne a menetrendet is összehangolni a HÉV-hez kapcsolódó Volán- és MÁV-járatokkal, hogy az utazók gyorsabban érhessenek célba, mondta a tanácskozás tapasztalatait összegző elnök.

Mindehhez azonban mindenek előtt szükség van a jogi ellentmondások feloldására. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis a helyi közösségi közlekedés az adott önkormányzat, a helyközié pedig a főváros feladata, ám a HÉV jogállása e tekintetben tisztázatlan, a bizonytalankodás levét viszont az utazóközönség issza meg.

A sok kényelmetlenség, a drága jegyek miatt azok is inkább autóval járnak az agglomerációból Budapestre és vissza, akik jobb feltételek biztosítása mellett szívesen szállnának fel a HÉV-re, állítja az elnök. A versenyképesség közös növelése előtt jogi akadályként tornyosul az is, hogy az érintett településeknek nincs tulajdoni hányaduk a HÉV-ben, e kérdésben is készek az önkormányzatok a BKV-vel egyezkedni, hívta fel rá a figyelmet Szűcs Lajos.