Új választás lehet Heves megyében

2006.10.25. 17:22
A Fidesz szerint vagy ők adják a Heves megyei közgyűlés elnökét, vagy új választást kell tartani a megyében. Az ellenzéki párt arra hivatkozik, az7ért nekik járna az elnöki poszt, mert 940 vokssal többet kaptak, a szocialisták viszont másképp számolnak: ők egyefdül indultak a Fidesz pedig egy ötpárti szövetségben, így magukat tartják a legnagyobb politikai erőnek.

Vagy a polgári szövetség jelöli a Heves Megyei Közgyűlés új elnökét, vagy új választásra kerül sor - jelentette ki a fideszes delegáció vezetője szerdán sajtótájékoztatón Egerben.

"Két lehetőség kínálkozik; az egyik lehetőség az, hogy (...) a szocialisták (...) nem vitatják el tőlünk azt a jogot, hogy mi jelölünk közgyűlési elnököt. Második megoldás (...) a törvénysértő állapotot a közigazgatási hivatal kénytelen megszüntetni. (...) A parlament (...) jóváhagyja (...) a közgyűlés feloszlatását. Ezt követően a belügyminiszter kiírja az időpontot" - fogalmazott Hermann István.

A politikus emlékezetett: ugyan mindkét fél 20-20 mandátumot szerzett a megyegyűlésben, ám a Fidesz és szövetségesei 940-nel több szavazatot kaptak, mint a szocialisták, vagyis a nép változást akar Heves megyében. Ugyanakkor a jelenlegi állapot törvénysértő, mert se elnöke, se alelnöke, se bizottsági elnökei nincsenek a megyegyűlésnek.

Ebben a helyzetben az a megoldás, ha a szocialisták tudomásul veszik a nép akaratát és nem vitatják el a Fidesztől az elnökjelölés jogát - tette hozzá Hermann István. Ugyanakkor az MSZP másképp számol. Mint a szocialista megyegyűlési frakciónak az MTI-hez ezzel kapcsolatban eljuttatott közleményében olvasható: miközben a szocialisták egyedül szereztek mandátumot, a Fidesz egy ötpárti szövetség keretében, vagyis az MSZP a testület legnagyobb pártja.

Hozzáteszik, hogy korábbi baloldali és liberális szövetségeseik, akik most nem jutottak be a testületbe, több mint 10 ezer szavazatot szereztek. Ennek ellenére, a patthelyzet feloldása érdekében a tisztségek többsége mellett felajánlottak egy, az elnökivel szinte megegyező jogkörű alelnöki pozíciót a Fidesznek, másodsorban pedig a rotációs elnöklés bevezetését.

Vagyis azt, hogy két évig az egyik, két évig pedig a másik oldal adja az elnököt és még a sorrendet is a Fidesz és szövetségesei dönthetik el. "Első javaslatunkat az ötpárti frakció elutasította, a második javaslat megvizsgálását sem tartja indokoltnak" - olvasható a szocialista frakció közleményében.