Budaházi György mérnök-vállalkozó, akit "az egyik Erzsébet-hídi hősként" mutattak be, a bal- és jobboldalra szakadt nemzet lehetséges összefogásáról, Franka Tibor újságíró pedig arról szólt, mit kellene szerinte tenniük a polgári köröknek és a Magyar Út Köröknek, hogy mielőbb megbukjon - mint fogalmazott - a D 209-es kormánya.
A sajtószabadságért demonstráltak a veszprémi polgári körök
A sajtószabadság megvédéséért emeltek szót vasárnap a veszprémi polgári körök megmozdulásának
szónokai, akik az általuk kommunistának nevezett kormány elleni összefogásra, s a megyei napilap, a szerintük egyoldalúan tájékoztató Napló elleni bojkottra buzdítottak. A jog- és az esélyegyenlőség egyaránt csorbát szenved azáltal, hogy az új kormányzat az ország egyik fele számára fokozódó méretékben korlátozza a sajtónyilvánossághoz való, egyébként is korlátozott hozzáférhetoséget -
fogalmazott Tarr György volt átvilágítóbíró, aki úgy vélekedett, hogy a közvélemény egyre kevésbé tudja meg az igazságot, s emiatt egyre inkább a valótlanságokat hiszik el az emberek.
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32