Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Nincs polgári egység a XII. kerületben

OS
2002.08.26. 16:26
A Magyar Demokrata Fórum cáfolja a hétfői Magyar Nemzetben megjelent Fidesz-közleményt arról, hogy a XII. kerületben megállapodás született volna a Fidesz és az MDF között. Állításuk szerint sajnálatos módon ilyen megállapodás nem köttetett meg a Fidesz XII. kerületi szervezetének döntése miatt.

Mint közleményükben írják, "az MDF másfél hónapos kerületi egyeztetések során mindig az együttes indulásra törekedett, s e törekvésének megfelelően Deutsch Tamás Fidesz fővárosi elnök és Szőke László MDF fővárosi elnök részvételével meg is született a XII. kerületi Fidesz-MDF önkormányzati megállapodás, amelyet Mikó Gergely XII. kerületi Fidesz-elnök augusztus 7-én írásba foglalt. A megegyezés szerint az aláírásra augusztus 12-én, hétfőn került volna sor. Sajnálatos módon a Fidesz budapesti elnöksége augusztus 9-én úgy határozott, hogy a kerületi Fidesz tárgyalódelegációt lecseréli és az új delegáció vezetésével dr. Kosztolányi Dénest bízta meg.

Az új delegáció - eltérően a Mikó Gergellyel kötött megállapodástól - csak akkor lett volna hajlandó a Fidesz-MDF megállapodást aláírni, ha az MDF jelöltjeit a Fidesz határozza meg. A Magyar Demokrata Fórum, mint önálló párt a saját jelöltjeit maga jelölte ki, amit a Fidesz nem fogadott el és a megállapodást nem írta alá. Ezzel a döntéssel a Fidesz sajnos megbontotta a hegyvidéki kerület polgári egységét" - fogalmaz a XII. kerületi MDF elnöke, Salamin András.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?