Nagy István megsértődött és kilépett a Fideszből
Kilépett a Fideszből Nagy István, aki márciusban Székesfehérvárott még a jobboldali erők polgármesterjelöltje volt, augusztusban azonban a Fidesz vezette Polgári Szövetség Gógl Árpádot indította helyette a városvezetői poszt jelöltjeként.
Nagy István elmondta: azért döntött a kilépés mellett, mert a történtek után úgy érzi, hogy "nincs helye ebben a pártban".
- Egyelőre befejeztem a politikai pályafutásomat. Az ügyvédi praxisomat kívánom folytatni, s a családomnak akarok élni - tette hozzá Nagy István.
A fiatal jogász alapító tagja volt a székesfehérvári Fidesz szervezetnek, 12 évvel ezelőtt az ő lakásán alakult meg a párt városi csoportja.
Ő volt a párt Fejér megyei szervezetének első elnöke, s kilépéséig tagja volt a Fidesz országos és megyei választmányának.
1994-1998 között Székesfehérvár polgármestere volt.
Várhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója közölte: a párt tudomásul veszi Nagy István döntését.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32