A MeH is vizsgálja a kilakoltatott budaligeti roma családok ügyét

RSK
Szeptember elejéig maradhatnak munkásszállón azok a családok, akiket a II. kerületi önkormányzat két hete törvényes felhatalmazás nélkül lakoltatott ki Budaligetről. Azt azonban egyelőre még senki sem tudja, hogy az ősz közeledtével tudnak-e huzamosabb ideig szállást találni a családok számára.

A II. kerületi önkormányzat nem kíván részt vállalni a probléma megoldásában; sajtóközleményükben leszögezik, hogy a "huzamosabb ideig ott tartózkodó 30-50 fő" nem tekinthető önkényes lakásfoglalónak, mert nem lakáscélú ingatlanokban laktak, ezért elhelyezési kötelezettségük sincs velük szemben. Az RPA jogásza, Dr. Bársony János ezzel ellentétben azt állítja, hogy a lakástörvény hatálya a nem lakás célú ingatlanokra is kiterjed, az önkormányzat eljárása nem birtokba vétel, hanem önkényes dózerolás volt.

A negyven ember elszállásolását a Gyorssegély Alapítvány támogatásával továbbra is a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) intézi. Várhatóan néhány napon belül egyébként többek között a MeH romaügyi államtitkársága és több civil szervezet részvételével válságértekezletet tartanak a budaligeti családok problémájának megoldására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32