A sajtószabadságért demonstrált a Honfoglalás 2000

MTI
Szabad nemzeti sajtót követelve demonstrációt tartott a pesti Duna-parton a Petőfi szobornál a Honfoglalás 2000 Egyesület Nemzeti Sajtó Baráti Köre több száz, a szervezők közlése szerint 2000 ember részvételével, csütörtökön. Jogunk van megtudni a sajtón keresztül olyan dolgokat is, amit az ma elhallgat - fogalmazott Szilvássy György, a szervezet elnöke beszédében, kijelentve, hogy ami ma történik, az a sajtószabadság megvonása.

A szónok értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Mendreczky Károly, a Magyar Televízió korábbi elnöke távozásával "miért nyitotta ki a tévé kapuját a baloldal előtt", ugyanakkor kijelentette: a Magyar Rádióban ma "rend van", noha az intézményt veszély fenyegeti. Szavai szerint ugyanis azzal, hogy a kormány megszüntette a készülékhasználati díjat és a költségvetésből pótolják ki a közmédiumok kasszájából így kieső összeget, olyan helyzet teremtődött, amelyben a kormányoldal "bármikor benyújthatja a számlát".

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32