Két gyanúsított a baktalórántházi választási csalás ügyében
Két gyanúsítottja van a választás rendjét sértő bűncselekményre utaló körülmény miatt elrendelt nyomozásnak a nyírségi 5-ös számú országgyűlési választókerület székhelyén, Baktalórántházán - mondta el Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata pénteken. A rendőrség a gyanúsítottak nevét nem adta ki, velük kapcsolatban mindössze annyit közölt, hogy eddig megtagadták a vallomástételt. A baktalórántházi ügyben a szabolcsi főkapitányság a térségi NyíltTÉR című hetilapban megjelent tényfeltáró riport alapján indított vizsgálatot. Az újságban közöltek és a nyomozás eddigi adatai szerint is alapos a gyanú arra, hogy Baktalórántházán a választók néhány ezer forintot kaptak azért, ha az egyik jelöltre szavaznak. A hetilap információi szerint a Fidesz-MDF jelöltjére, Papcsák Ferencre leadott szavazotkért fizettek.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25