Gyanús küldemény Kovács Lászlónak
Kézbesítés előtt kiszűrte a posta budapesti, Krisztina körúti dolgozója azt a gyanús küldeményt, amelynek címzettje Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke volt.
Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: a Krisztina körúti postáról érkezett hozzájuk riasztás egy gyanúsnak vélt levélküldeményről, amelyben idegen anyag, por lehetett. A polgári védelem vegyi felderítő csoportja a küldeményt biztonságos csomagolásban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Gyáli úti központi laborjába vitte.
A szóvivő közlése szerint a gyanús küldemények vizsgálata 48 órát vesz igénybe. Hozzátette: az ügyben nem kértek sürgősségi vizsgálatot, mivel az elsődleges, például sugárzást vagy toxikus anyag jelenlétét mérő műszeres vizsgálatok nem mutattak ki olyan jellegű veszélyt, amely ezt indokolta volna.
Legutóbb a múlt héten pénteken Orbán Viktor volt kormányfő kapott gyanús fehér port tartalmazó borítékot.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32