A Történeti Hivatal évkönyve

MTI
Öt éves ennállása óta összesen csaknem tízezer kérelem érkezett a Történeti Hivatalhoz, melyből 3300 volt eredményes. Idén az év nyolc hónapja alatt 2153 kérelem érkezett, több mint a korábbi teljes években bármikor. Markó György elnök, a hivatal évkönyvének bemutatóján úgy fogalmazott: manapság a politikusok körében egyfajta amnézia figyelhető meg, részben a saját esetleges állambiztonsági múltjukat, az azzal kapcsolatban általuk aláírt nyilatkozatokat illetően, részben pedig a múlt feltárása, mint probléma vonatkozásában. A hivatal feladata részben adatszolgáltatás az átvilágító bírák, illetve az érdeklődő állampolgárok felé, részben pedig tudományos kutatás. A hétfőn bemutatott több mint 400 oldalas évkönyv tartalmazza Markó György 2000, illetve 2001 évi országgyűlési beszámolóinak rövidített változatát, továbbá 14, az állambiztonsági múlt témakörébe tartozó tanulmányt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37