A volt elnök tegnap elfoglaltságra hivatkozva nem nyilatkozott a váltás okairól. Bérczy Antal, az MDNP budapesti választmányának elnöke a Népszabadságnak elmondta, hogy támogatják Mendreczkyt. Mint mondta, az MTV korábbi első embere jelentkezett náluk azokkal a volt fideszesekkel együtt, akiket Nagy Gábor Tamás polgármester nem engedett a kerületben a párt színeiben indulni. A Népszabadság úgy értesül, Mendreczkyt azért "ejtették" mert nem vállalata a küzdelmet a tévéelnöki poszton. A Fideszben többen nehezményezik, hogy idő előtt és önként, harmincmillió forintos végkielégítéssel távozott az MTV éléről.
Az MDNP támogatásával indul a volt MTV elnök a választáson
Független jelöltként, de az MDNP támogatásával indul az önkormányzati választásokon Budapest Várkerületében Mendreczky Károly, a Magyar Televízió volt elnöke. Mendreczky 1998-ban a Fidesz-MPP segítségével jutott a testületbe. A mandátumát akkor is megtartotta, amikor a köztévé első emberének választották 2001 nyarán.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31