'Otthonra' találtak a polgári körök

Magyar Hírlap
Már kiválasztották azt a házat, amelyet a polgári körök otthonának szeretnének, és támogatói adományokból vesznek meg - értesült a Magyar Hírlap Hende Csaba sajtószóvivőtől. Kucsera Tamás Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának volt elnöke azt mondta, hogy egy mintegy 1500 négyzetméter alapterületű, felújításra szoruló épületről van szó. Állítólag még nem köttetett meg a szerződés, csak megegyeztek az eladóval.

A múlt heti tüntetésen összeperselyezett 64 ezer darab százforintosból a ház megvásárlására nem futja, ugyanis az a rendezvény költségeire sem elég. Az adományokat, amíg a Szövetség a Nemzetért Alapítványt be nem jegyzik, addig az Áprilisi Ifjak által létrehozott alapítvány kezeli - értesült a Magyar Hírlap.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32